Donald Trump amerikai elnök kedden rendeletet írt alá a 19 év alatti, gyermeknek minősülő fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról.
A dokumentumból kiderül, hogy az intézkedés mind
Kapcsolódó
- a gyógyszeres, így hormonkezelésekre,
- mind a sebészeti eljárásokra vonatkozik.
Ez alapján az Egyesült Államok politikája az lesz, hogy nem finanszíroz, szponzorál, népszerűsít, valamint nem segíti elő és támogat úgynevezett nemváltást gyerekek esetében, emellett minden törvényt szigorúan betartat, ami a romboló és életet befolyásoló eljárások tilalmáról, valamint korlátozásáról szól
- olvasható az MTI által ismertetett az elnöki rendeletben.
A jogszabály szerint
a nemváltást célzó beavatkozás a jövőben nem kaphat támogatást szövetségi forrásból.
Az elnök egyben a teljes helyzet áttekintésére utasította az egészségügyi minisztériumot, 90 napos határidővel.
A rendelet A gyerekek védelme a kémiai és sebészeti csonkítástól címet viseli, és azt is kifejti, hogy a nemváltó beavatkozásnak alávetett kiszolgáltatott fiatalok egész életükben magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek, valamint gyakorta élethosszig tartó egészségügyi komplikációk csapdájában találják magukat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202312/orig/image1702879916.jpg/240/?v=2024012201)
Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés
![Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739610233.jpg/240/?v=2024012201)
Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené
![Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739516446.jpg/240/?v=2024012201)
Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek
![Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739350276.jpg/240/?v=2024012201)
Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon
![A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739621596.jpg/240/?v=2024012201)
A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta
![Boldogok lesznek a románok, ha ezt megtudják](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739519366.jpg/240/?v=2024012201)
Boldogok lesznek a románok, ha ezt megtudják
![Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202406/orig/image1718893639.jpg/240/?v=2024012201)
Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz
![Kinek osztanak lapot? Cáfolták Von der Leyent: Európa a kispadról nézheti a béketárgyalásokat](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739647323.jpg/240/?v=2024012201)
Kinek osztanak lapot? Cáfolták Von der Leyent: Európa a kispadról nézheti a béketárgyalásokat
![Magyar Péter pártja kongresszusán jelentette be a Tisza programját](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739639842.jpg/240/?v=2024012201)
Magyar Péter pártja kongresszusán jelentette be a Tisza programját
![](https://kep.index.hu/1/0/6059/60591/605914/60591475_4481241_b28a6b09b462240fa069eca3835739ac_wm.jpg)