Tucker Carlson egy X-en közzétett posztban jelentette be, hogy visszatért Oroszországba, hogy interjút készítsen Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel – írja a Politico. Az amerikai televíziós egyébiránt Vlagyimir Putyin miniszterét „a világ leghosszabb ideig hivatalban lévő külügyminisztereként” emlegette, egyúttal azt ígérte, hamarosan közzé is teszi az interjút.
A Fox News egykori műsorvezetője februárban egyszer már Moszkvába látogatott, hogy leüljön Putyinnal, bár az orosz államfő utóbb jelezte, agresszívabb kérdéseket várt. De a médiaszemélyiség korábban Orbán Viktor miniszterelnökkel is leült egy nem túl rövid beszélgetésre.
Óriási médiasiker volt a Putyin-Carlson interjú, özönlenek a Kremlbe az interjúkérelmek
Azok után, hogy az orosz elnök interjút adott Tucker Carlsonnak, vérszemet kapott a globális sajtó. Részletek.Tucker Carlson elmondása szerint a Lavrov-interjút azért tartja indokoltnak, mert így az Ukrajnában folyó háború „orosz perspektíváját” meg tudja világítani, ismét. Carlson kifogásolta azt, ahogy a Biden-adminisztráció kezelte a háborút, és azt állította, hogy az „egyre közelebb vitte az Egyesült Államokat az Oroszországgal való nukleáris konfliktushoz”
Kapcsolódó
A legtöbb amerikai tudtán kívül forró háborúban vagyunk Oroszországgal
– vélte Carlson, aki Joe Bident azért is bírálta, amiért a közelmúltban engedélyt adott Ukrajnának arra, hogy amerikai gyártmányú fegyvereket vessen be mélyen oroszországi területek ellen.
Carlson elárulta, a készülő interjúban kivesézik többek között azt is, hogy
Donald Trump amerikai elnökként való megválasztása mit jelenthet az orosz-ukrán háború jövője szempontjából.
Ám azt a republikánus nézetű tévés már nem fejtette ki, mit mondott Lavrov az említett kérdésben.
Mindenesetre Donald Trump a kampánya keretében azt állította, hogy „24 órán belül” véget vet a háborúnak, ha ő kerül az elnöki székbe. Tavaly pedig épp a magyar kormányfővel készült interjúja során hangzott el, hogy Orbán szerint az exelnök visszahívása „az egyetlen kiút”, sőt, véleménye szerint egyenesen „Trump az, aki megmentheti a nyugati világot, és talán az emberiséget”.
Béke 24 órán belül: ki sem nevezték még Trumpot, Putyinék már be is intettek neki
Moszkvának nincsenek illúziói, jól ismerik az újraválasztott elnököt és a republikánusokat az oroszellenes hozzáállás nem fog változni - írta az orosz külügy, melynek közleménye szerint az amerikai demokrácia krónikus hiányosságokkal küzd. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Megvan a bukás oka: túl rondák a német autók?
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Népharag zúdul a láncokra Európában, a vásárlók elmossák az élelmiszerinflációt

Távolodunk a 400-as eurótól, így zárta a napot a forint

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is
