A kurszki offenzíva korai sikerei arra utalnak, hogy az ukrán fegyveres erők jelentősen javítottak a műveleti képességeiken, ami kulcsfontosságúnak bizonyulhat. Augusztus elején Ukrajna olyasmit tett, amit senki sem jósolt: jelentős számú csapatot vezényelt Oroszországba. Ez elég volt ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin és segítői válságtanácskozásra gyűljenek össze, tábornokai pedig azon igyekeztek, hogy bevethető egységeket találjanak az új fronton való védharcra.

Mit jelez ez? Briliáns ellencsapás, amely megkönnyebbülést nyújt a Donbaszban visszavonulások sorozatára kényszerített ukrán erőknek, vagy kockázatos szerencsejáték, amely jól felszerelt egységeket használ fel a PR-dicsekvésnél alig többért? – teszi fel a kérdést tanulmányában Doug Livermore, az Észak-Karolinai Hadsereg Nemzeti Gárda Különleges Műveleti Osztályának parancsnokhelyettese.

A katonai szakértő szerint a következőket lehet biztosan kijelenteni: Az ukrán offenzív műveletek a kurszki területen bizonyítják, hogy képesek nagyszabású, kombinált fegyveres műveletek végrehajtására orosz területen. Nagy sebességgel, meglepetésszerűséggel és erőszakos fellépéssel Ukrajna folyamatban lévő támadása a jelentések szerint mostanra egy körülbelül 64 kilométer széles és 32 kilométer mélységű zónát hozott létre. Mintegy százezer orosz civilt evakuáltak emiatt.

Jól kombinált, innovatív betörés történt Kurszkban

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének kutatója, Jójárt Krisztián lapunknak elmondta, hogy a mostani kurszki betörésben 4-5 ukrán dandár különböző egységei vesznek részt, a teljes kontingens nagyságát nagyjából 10-20 ezer fő közé teszik.

A kurszki ukrán áttörés figyelemre méltó, de azt azért mindenképp hozzá kell tenni, hogy itt nem létezett egy jól kiépített orosz védelem, nem úgy mint 2023 nyarán Zaporizzsjában, ahol nem is tudtak áthatolni a jól kiépített, mélységében tagolt védelmen.

Az NKE vezető kutatója arra is rámutatott, hogy az ukrán betörés rendkívül jó kombinált és kifejezetten innovatív volt, amit még az orosz haditudósítók is elismertek. A másik meglepetés pedig az volt, hogy a rádióelektronikai eszközeikkel gyakorlatilag lesöpörték az orosz felderítő drónokat az égről. Ezt követően a tüzérségi fedezet mellett történt egy nagyon gyors ukrán benyomulás gépesített erőkkel.

„Ez a kurszki áttörés harcászati szempontból a 2022-es őszi harkivi hadművelethez hasonlít. Ám ez a siker nem azt vetíti előre, hogy Ukrajna ezt képes lesz nagyobb léptékben is megvalósítani. Ennek a műveletnek információs funkciója van elsősorban, azt demonstrálja a Nyugat felé, hogy ez a háború most már nem csak arról szól, hogy Ukrajna egyfolytában védekezik” – vonta le a következtetést Jójárt Krisztián.

Vlagyimir Iljics Lenin, a Szovjetunió alapítójának megrongált szobra az ukrán ellenőrzésű oroszországi Szudzsa városában 2024. augusztus 16-án.
Vlagyimir Iljics Leninnek, a Szovjetunió alapítójának megrongált szobra az ukrán ellenőrzésű oroszországi Szudzsa városában 2024. augusztus 16-án.
Kép: AFP, Yan Dobronosov

Az ukránok abban is bíznak, hogy ez a betörés destabilizálhatja a putyini rezsimet. Volodimir Zelenszkij elnök pedig kifejtette, hogy ez a művelet megspórolható lett volna abban az esetben, ha a Nyugat engedélyezi számukra a nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket, mint az ATACMS rakéta vagy a britektől és franciáktól kapott Storm Shadow robotrepülő, amivel hatékonyan tudnák támadni az oroszországi reptereket.

„A Kreml reakciója a kurszki ukrán siker bagatellizálása, a behatolók viszont azt hangsúlyozzák, hogy ők egyáltalán nem úgy bánnak a helyi orosz lakossággal, ahogy azt az orosz megszállók tették Ukrajna számos pontján az elmúlt két és fél évben. Ebből a szempontból a pszichológiai aspektusa sem elhanyagolható ennek a műveletnek. Eddig viszont azt nem látni, hogy a donbaszi régióból csoportosítanának át komolyabb erőket az oroszok” – foglalta össze az Oroszország-szakértő.

Mit hozott a kurszki siker az ukránoknak?

A műveletben több jól felszerelt egység vesz részt, köztük a 22. Különleges Gépesített Dandár és területvédelmi egységek, tüzérséggel, harckocsikkal és drónokkal támogatva. Ukrán források szerint az érintettek száma több ezerre tehető. Az offenzíva léptéke és összetettsége messze meghaladja a korábbi határokon átnyúló behatolásokét, ami a javuló katonai koordinációt és logisztikai képességeket hangsúlyozza.

Stratégiai szempontból ez a kurszki behatolás több célt is szolgál:

  • Először is, létrehoz egy pufferzónát, amely megvédheti az ukrán határ menti régiókat az orosz tüzérségi csapásoktól, ezáltal csökkentve a polgári áldozatok számát és az infrastruktúra károsodását.
  • Másodszor, az offenzíva célja az orosz erők elterelése a kelet-ukrajnai kritikus frontokról, ahol az ukrán hadsereg továbbra is ellenáll az orosz offenzívának. Azzal, hogy Moszkvát arra kényszeríti, hogy csapatokat vezényeljen át Kurszk védelmére, Kijev igyekszik enyhíteni a saját védelmi vonalaira nehezedő nyomást, és potenciálisan lehetőséget teremt máshol az áttörésre. Miközben Oroszország erőket irányít át Kurszkba, eddig nincs bizonyíték arra, hogy gyengítette volna a Donbaszban tett offenzív erőfeszítéseit.

A műveletnek azonban jelentős pszichológiai és politikai következményei is vannak.

Azzal, hogy Ukrajna orosz területre viszi át harcok egy részét, az orosz kormány háborús narratíváját kívánja megkérdőjelezni, ami alááshatja a „különleges katonai művelet” hazai támogatását. Ukrán tisztviselők azt hangsúlyozták, hogy ez az offenzíva nem pusztán megtorló célt szolgál, hanem egy stratégiai manőver, amelynek célja az erőviszonyok megváltoztatása és a jövőbeli béketárgyalások tárgyalási feltételeinek átalakítása.

Amint azt a Háborús Tanulmányok Intézete is megjegyezte, Putyin eddig hivatalosan távol tartotta a sorkatonákat az ukrajnai harcoktól, mert félt, hogy ezzel ellenérzéseket vált ki az egyszerű orosz családok körében.

Az augusztusi offenzíva, bár korlátozott léptékű, szöges ellentétben áll a 2023-as nyári ukrán offenzívával, amely jelentős kudarcokkal járt. Azt a hadjáratot számos kihívás, többek között sűrű orosz erődítmények, kiterjedt aknamezők és nem megfelelő légi támogatás árnyékolta be. Az ukrán erők gyakran nehezen haladtak előre, és a hadművelet végül elmaradt a kitűzött ambiciózus céloktól.

Egy ukrán katona sétál az oroszországi Szudzsa városának (Kurszki terület) az egyik megrongált utcáján 2024. augusztus 16-án.
Járőrözés az oroszországi Szudzsa városának (Kurszki terület) az egyik megrongált utcáján 2024. augusztus 16-án.
Kép: AFP, Yan Dobronosov

Egyértelmű jelei vannak a műveleti fejlődésnek

Ezzel szemben a kurszki offenzíva jelentős műveleti javulást tükröz. Az ukrán erők ott csaptak le, ahol az orosz védelem rendkívül vékony, és jobb koordinációt mutattak a különböző haderőnemek között, különösen a tüzérség, a páncélosok, az elektronikus hadviselés és a dróntámogatás integrálása terén. E kombinált fegyvernemi taktika sikeres alkalmazása lehetővé tette az ukrán egységek számára a gyors előrenyomulást és a nyomás fenntartását.

Emellett a kurszki művelet mögött álló logisztikai tervezés is szilárdabbnak tűnik, mivel az ukrán erők képesek voltak fenntartani az előrenyomulásukat az idegen földön való működés kihívásai ellenére

– állapítja meg publicisztikájában Doug Livermore.

Az olyan elit egységek, mint a 80. légitámadó dandár bevonása még inkább rávilágít Ukrajna fokozott katonai képességeire. Ezek a rendkívül mozgékony és jól felszerelt erők döntő szerepet játszottak a műveletben, bizonyítva Ukrajna képességét az összetett manőverek végrehajtására és a magas tempójú műveletek hosszabb ideig történő fenntartására. Az alkalmazott taktika jelentős eltérést jelent a 2023-as nyári offenzíva során tapasztalt óvatosabb megközelítéshez képest.

A kurszki offenzíva nem veszélytelen

Az orosz területen való működés jelentős logisztikai kihívásokat jelent, és az ukrán erőknek egyre több orosz ellentámadással kell szembenézniük. Oroszország már megkezdte állásainak megerősítését Kurszkban, és az offenzíva kimenetele továbbra is bizonytalan.

Amennyiben az orosz erőknek sikerülne megfékezniük vagy visszafordítaniuk Ukrajna térnyerését, a művelet a 2023-as nyári hadjárat során tapasztaltakhoz hasonló véget érhet.

Az offenzíva tágabb értelemben vett következményei azonban egyértelműek. Ukrajna bebizonyította támadó képességeit, rácáfolva arra miszerint nem képes tartós támadó akciót végrehajtani.