Az Ukrajnában zajló háború jelentős munkaerőhiányt okozott az agrárszektorban. Denisz Marcsuk, az Összukrajnai Agrártanács elnökhelyettese szerint több mint egymillió munkavállaló hiányzik az ágazatból, ami a teljes munkaerő-szükséglet több mint felét jelenti, mivel a katonai mozgósítás elsősorban a vidéki lakosokat érintette.
Még 2024 áprilisában módosították a mozgósítási törvény egyes rendelkezéseit. A törvény értelmében a sorkatonai szolgálat helyett úgynevezett katonai alapszolgálatot vezettek be a 18 és 25 év közötti sorkötelesek számára. Az egyes vállalatokban dolgozók legfeljebb 50 százaléka mentesíthető a katonai szolgálat alól. A törvény nem nevesíti kivételezett ágazatként a mezőgazdaságot, de a gyakorlatban lehetővé tették, hogy az egyes üzemek egyedi kérelmeket nyújtsanak be a kulcsfontosságú munkavállalók mentességére vonatkozóan, és ezeket eseti alapon (jellemzően pozitívan) bírálták el – írja a Mezőhír.
Azonban az elvándorlás és az idénymunkások hiánya miatt a rendelkezésre álló munkaerő így is megcsappant. A többi ágazathoz hasonlóan az agrárium is a nők fizikai munkába való bevonásával próbálja enyhíteni a munkaerőhiányt.
Komoly üzlet készül: Trump benyújtotta a számlát Zelenszkijnek, előkerült egy titkos térkép Ukrajna kincseiről
Donald Trump jövő héten Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz államfővel is megbeszéléseket folytathat a háborúról. Az amerikai elnök azt szeretné elérni, hogy az ukránok valahogyan ellentételezzék a nekik nyújtott támogatást. Az ukrán államfő szerint mivel az amerikaik segítették a legtöbbet, ezért nekik is kell a legtöbbet keresniük. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót