Radoslaw Sikorski a német kancellár, Olaf Scholz egy minapi nyilatkozatát idézve azt mondta, hogy „nagy országok” csapatai tevékenykednek Ukrajnában.
Olaf Scholz egy sajtóértekezleten azzal indokolta a Taurus német cirkálórakéták Ukrajnának történő szállítását elutasító álláspontját, hogy a német hadsereg nem vehet részt a rakéták célba juttatásához szükséges szakmai munkában katonákkal.
Amit a britek és a franciák megtehetnek, azt Németországban nem lehet
- fogalmazott akkor a kancellár újságíróknak.
Szavait széles körben úgy értelmezték, hogy megerősítette a nyugati katonák ukrajnai jelenlétét.
Ezt az értelmezést erősítette meg a lengyel külügyminiszter is hangsúlyozva, hogy bár erről nem szokás beszélni, mégis mindenki tudja.
Radoslaw Sikorski a dpa német hírügynökségnek adott interjújában üdvözölte Emmanuel Macron francia elnök nagy vitát kiváltott kijelentését, miszerint a Nyugatnak meg kellene fontolnia szárazföldi csapatok Ukrajnába küldését.
Kifejtette, hogy míg eddig folyton Vlagyimir Putyin volt cselekvő szerepben, hiszen az orosz elnök előbb elcsatolta a Krím félszigetet, majd hadjáratot indított egész Ukrajna elfoglalására, Emmanuel Macron „megfordítja a narratívát”, a Nyugatot teszi meg cselekvőnek.
Nem is baj, hogy egyelőre nincs döntés az ügyben, aggódjon csak Putyin amiatt, hogy mire készülünk
- fogalmazott a lengyel diplomácia vezetője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!