Natalija Galibarenko, Ukrajna NATO-képviseletének vezetője és meghatalmazott nagykövete szerint a katonai szövetségnek határozott ajánlatot kell tennie Kijev csatlakozását illetően.
Galibarenko elmondta:
Kapcsolódó
szeretnénk, ha rögzítenék Ukrajna visszafordíthatatlan útját a NATO-tagság felé.
Kijev igyekszik hallatni a hangját a jövő heti washingtoni NATO-csúcstalálkozó előtt, mivel attól tart, hogy a szövetségben való tagságának kérdését háttérbe szorítják – írja a Politico.
Megosztó kérdés
A háborúban álló ország csatlakozásának kérdése megosztja az Atlanti Szövetséget: olyan nagy országok, mint az USA és Németország ellenzi az azonnali csatlakozását, míg a balti államok és Lengyelország szeretnék, hogy egyértelműen meghatározzák Ukrajna jövőbeli NATO-státusát.
A július 9-11. között tartandó találkozón mind a 32 NATO-tagország államfői, valamint az indo-csendes-óceáni partnerországok, Ausztrália, Japán, Dél-Korea és Új-Zéland vezetői is részt vesznek.
A washingtoni csúcstalálkozóra 35 NATO-n kívüli partnerország, köztük Izrael, Egyiptom, Jordánia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterei is meghívást kaptak.
A találkozó zárónyilatkozata várhatóan megerősíti Ukrajna leendő tagságát.
Nem törekszenek azonnali tagságra
Galibarenko kiemelte: Kijev nem törekszik azonnali tagságra.
Teljes jogú tagsága előtt Ukrajna további légvédelmi és biztonsági kötelezettségvállalásokat szeretne kapni a szövetségtől.
Galibarenko hangsúlyozta: Ukrajna jól ismeri a NATO-országok aggodalmait, ezért a tagországokkal kötött kétoldalú paktumokkal saját szövetségi struktúrát épít ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg