Durva történet tartja sokkban a varsóiakat, és nyugodtan kijelenthető, hogy ilyet is csak „gyilkoselmés” bűnügyi filmekben mutatnak. A varsói rendőrség által most nyilvánosságra hozott felvételeken az látható, amint 

egy férfi megpróbál két embert – vélhetően egy párt – belökni az érkező metrószerelvény elé.

Szerencsére elég ereje nem volt hozzá, a pár férfi tagja meg tudott fordulni és volt annyi lélekjelenléte, hogy elhárítsa a támadást.

Sőt, a felvételekből az is látszik, hogy végül az elkövető húzta a rövidebbet, némi küzdelem is folyt a mozgólépcsőnél, ám az meglehetősen furcsa, hogy furcsán tántorgó, sérüléseit tapogató elkövetőt simán hagyták felszívódni. A videó itt is látható.


Az eset – mint kiderült – még 2023 nyár közepén történt a varsói Dworzec Gdański metróállomáson. A városi rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a térfigyelő kamera felvételeit azért hozták nyilvánosságra, mert a nyomozás nem járt sikerrel, továbbra is szabadlábon kószál az elkövető. 

A szemtanúk beszámolóiból egyébként az derül ki, hogy a férfi kábítószer vagy alkohol hatása alatt lehetett.