„Mindenki ugyanarról beszél. Ha Maduro nyer, mindenki elmegy” – ezt egy venezuelai ellenzéki aktivista, Leonela Colmenares nyilatkozta a The New York Timesnak, még a júliusi elnökválasztás előtt.
Akkor még élt némi remény a venezuelaiakban, hogy ez lehet az a választás, amely sorsfordító lehet a latin-amerikai ország számára. A független közvélemény-kutatási adatok alapján arra lehetett következtetni, hogy maximum 3-4 millió ember szavazhat az aktuális államfőre, Nicolás Maduróra. Az ellenzéki összefogás jelöltjére, Edmundo Gonzálezre pedig legalább 7 millió állampolgár készült voksolni.
Elemzők azonban már akkor is arra figyelmeztettek, hogy a jelenlegi rezsim foggal-körömmel ragaszkodhat majd a hatalomhoz, könnyedén túllépve azon az „aprócska” részletkérdésen, kit szeretne az ország élén látni a lakosság túlnyomó része.
Maduro nem ereszti az elnöki pozíciót
A változásban reménykedőknek végül valóban csalódniuk kellett: Madurót a kormány által ellenőrzött választási testület a július 28-i elnökválasztás győztesévé nyilvánította.
A hivatalos eredmények szerint Maduro a szavazatok 51 százalékát szerezte meg, González 44 százalékos támogatottságával szemben. Az ország vezetése semmiféle magyarázattal nem állt elő azzal kapcsolatban, hogyan is számolták és ellenőrizték az eredményeket.
Maduro újrázásának hírét nem éppen nyugodtan fogadták az állampolgárok: tüntetéshullám szaladt végig Venezuelán. A választáson való indulástól eltiltott ellenzéki vezető, María Corina Machado hívására tömegek kezdtek tiltakozni országszerte.
De nem kizárólag Venezuelában, az egész világon – Tokióban, Sidneyben és Mexikóvárosban is – sokan vonultak utcára azzal a céllal, hogy megmutassák, a hivatalos választási eredmények nem egyezhetnek a valóságos szavazati arányokkal.
A megmozdulások során több mint 1400 főt őrizetbe vettek, és sokan vannak azok is, akik belehaltak a hatóságokkal történt összecsapásokba.
Közben azonban a Maduro-pártinak tartott legfelsőbb bíróság is arra jutott, nem történt csalás a július 28-i választáson és az eredmények összegzésekor, valóban Maduro nyerte a voksolást.
A venezuelai belső intézményrendszeri lehetőségek ezennel kimerültek. Azzal, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős határozatban kimondta, hogy minden szabályosan és demokratikusan zajlott, azzal a belső jogorvoslat véget ért
– nyilatkozta az Economxnak Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora.
Hozzátette, azzal még meg lehetne szorongatni Madurót, ha még tovább csökkenne a nemzetközi elfogadottsága – elsősorban a környező országok vezetőinek támogatása fontos számára. Ennek híján Venezuela meglehetősen elszigeteltté válhatna. Megjegyezte ugyanakkor, garanciát még ez sem jelenthetne a bukására. „Más országokban, például Nicaraguában ez az elszigetelődés már tíz éve tart, és nem különösebben zavarja az ország vezetőit. De Kubáról is elmondható ugyanez. Amíg tehát Maduro nem dönt úgy, hogy tarthatatlanná vált a helyzet, esetleg a körülötte álló hatalmi erők – leginkább a katonaság – nem dönt úgy, hogy Madurónak mennie kell, addig Maduro marad” – mondta.
Újabb kivándorlási hullám vagy vaklárma?
A környező országok vezetőinél egy dolog mindenesetre biztosan kihúzza a gyufát, mégpedig egy újabb kivándorlási hullám. 2015 óta közel 8 millió venezuelai hagyta el az országot. A szomszédos államok élén állók kezdetben kifejezetten befogadóak voltak, mostanra azonban változott a helyzet.
- Peruban, ahol már 1,5 millió venezuelai él, a külügyminiszter jelentős venezuelai kivándorlást prognosztizált. Leszögezte, Peru az újonnan érkezők befogadását már nem tudja vállalni.
- Chile a határőrizet növelése mellett döntött.
- Panama pedig jelezte, felkészült a bevándorlási hullámra.
- Még Brazília is, amely nagy lelkesedéssel fogadta be az elmúlt évtized venezuelai menekültjeit, megerősíti a határőrizetet.
Egy friss felmérés szerint Venezuela lakosságának 43,2 százaléka, mintegy 7 millió ember fontolgathatja, hogy Maduro idei győzelme miatt elhagyja az országot. A Meganalisis közvélemény-kutató szerint közel egymillióan már az év végéig megtennék ezt a lépést.
Az Economxnak nyilatkozó kutató szerint azonban a várt kivándorlási hullám akár el is maradhat. „Nem tartom kizártnak persze, de látni kell, hogy Venezuelában a helyzet most jobb, mint a 2010-es évek közepén, amikor hiperinfláció és áruhiány volt. A hétköznapi emberek most nyomorogva, de eléldegélnek a fizetésükből” – mondta. Szerinte politikai indíttatásból milliós tömeg aligha indul útnak, az inkább megélhetési problémákból fakadóan szokott megtörténni. „Kubában is hetven éve diktatúra van, de akkor vándoroltak csak ki onnan nagyobb számban az emberek, amikor nagyon komoly megélhetési válság volt.”
Rámutatott, a hatalmon lévő rezsimnek valahol még kapóra is jött az elmúlt évtized több milliós kivándorlása, mivel munkát ezeknek az embereknek egyébként sem tudtak volna biztosítani.
Sokan abból tartják fenn magukat, hogy a külföldön élő rokonok utalnak haza pénzt. A rendszerhű réteg megkapja a pénzét a különböző félig vagy teljesen illegális állami tevékenységekből: arany- és olajkitermelés még mindig van Venezuelában. Ezeket – a szankciókat kijátszva – Öböl menti országokban, Oroszországban, Kínában értékesíteni tudják. De drogcsempészetből is van bevétele a katonasághoz és felsőbb vezetői körök tagjainak és környezetüknek. Nagyjából így működik most a venezuelai gazdaság
– magyarázta a szakértő.