Volodimir Zelenszkij naprakész információkat osztott meg az orosz-ukrán háború legújabb fejleményeiről, amikor felszólalt az Európai Politikai Közösség által jegyzett, Budapesten megrendezésre kerülő uniós csúcstalálkozón.
A Kyiv Independent beszámolójában azt írja, hogy az ukrán elnök elmondása alapján jelenleg 11 ezer észak-koreai katona tartózkodik orosz területen az ukrán határ közelében, konkrétan a súlyos harcokkal terhelt Kurszk megye területén.
Kapcsolódó
E csapatok egy része már részt vett az ukrán erők elleni harci műveletekben, és már vannak áldozatok
– számolt be a hírről szűkszavúan az Oroszországgal háborúban álló Ukrajna vezetője, aki nem közölt további információkat az áldozatok számáról.
Bár a Zelenszkij nyilatkozatában felvázoltakat más források eleddig még nem erősítették meg, az azért belátható, hogy amennyiben az észak-koreai katonák valóban részt vettek harci cselekményben, úgy elkerülhetetlenek a veszteségek részükről is.
Rutte Trumpnak: Az észak-koreai csapatok az amerikaiakat is fenyegetik Ukrajnában
A NATO főtitkára úgy gondolja, az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeinek meg kell győzniük az újfent elnökké választott Donald Trumpot, hogy lépjen kapcsolatba a transzatlanti szövetséggel. Részletek cikkünkben.Ahogy arról hírt adtunk, elemzők szerint Kim Dzsongun a csapatokért cserébe fizetséget, hozzáférést kaphat Vlagyimir Putyintól az orosz haditechnikához, ráadásul szerdán az orosz törvényhozók arról indítottak szavazást, hogy ratifikálják az Észak-Koreával kötött kölcsönös védelmi szerződést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói