Egy új tanulmány kimutatta, hogy a Z generáció tagjai közül egyre többen inkább felbérelnek embereket olyan alapvető feladatok elvégzésére, mint az egyszerű háztartási barkácsmunkák, a villanykörték cseréje, vagy éppen az autók tisztítása, ahelyett, hogy ők maguk intéznék el ezeket. Ez pedig csupán egy dolognak tudható be, az ismeretek hiányának – írja a SkyNews.
A Halfords által megkérdezett 18 és 27 év közöttiek közül minden ötödik nem tudja, mi az a villáskulcs, és közel egynegyedük nem tudott kicserélni egy mennyezeti villanykörtét, gyakran azzal indokolva, hogy a létrára felmászni „túl veszélyes”.
Kapcsolódó
A kerékpár- és autó kiskereskedő (Halfords) becslése szerint a korosztály tagjai évente átlagosan 1300 fontot (közel 640 ezer forint) költenek arra, hogy szakembereket hívjanak olyan alapvető munkák elvégzésére, amelyeket valószínűleg ők maguk is el tudnának végezni.
Az Egyesült Királyságban a szakemberekre költött átlag egyébként 622 font (305 ezer forint), a 60 és 78 év közöttiek esetében pedig 253 font (közel 125 ezer forint).
A Halfords szerint a 2 ezer ember megkérdezésével készült felmérés szerint a fiatalabb generációk egyre inkább GOTDIT-ek (Get others to do it, vagyis másokkal megcsináltatják).
A 323 megkérdezett fiatalabb korosztályba tartozó ember kevesebb mint kétharmada mondta azt, hogy magabiztosan tisztítana meg egy autót, és gyakran említették, hogy inkább a szüleikhez fordulnak ilyen kérésekkel. Ezen felül a korcsoportból minden ötödik válaszadó mondta, hogy szakembert kéne hívnia egy villanykörte cseréjéhez.
Andy Turbefield, a Halfords munkatársa szerint az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalabb generációkból kiveszőben vannak az alapvető, gyakorlati feladatok elvégzéséhez szükséges képességek.
Úgy tűnik, hogy különösen az autós ismeretek csökkennek, és sokan még az olyan alapvető feladatok elvégzésétől is idegenkednek, mint például az ablaktörlő cseréje
– mondta Andy Trubefield.
A Z generációba többnyire a mai 13 és 28 év közöttieket sorolják.
Vége, ennyi volt, már nem a Z generációé az online tér
Egy friss kutatás szerint a közösségi oldalakat inkább használják a 30 évnél idősebbek, továbbá ezek a platformok felelősek az impulzusvásárlásokért is.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni