A brit zavargások némiképp drámai képet festenek ugyan jelen állás szerint, ám természetesen volt már precedens hasonlóra globális szinten. Elég csak az amerikai Black Lives Matter mozgalom gyökereire és kulcsügyeire – Trayvon Martin 2012-es, majd George Floyd 2020-as halálára –, valamint az azokat követő felzúdulásra gondolni.
Tavaly nyáron pedig Franciaországban torkollt zavargásokba, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves helyi lakost, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor.
A közösségi felületek komoly gócpontokként funkcionálhatnak
A közösségi média a francia és most a brit esetben is központi szerepet kapott. Franciaország elnöke, Emmanuel Macron akkor követelte, hogy az olyan közösségimédia-cégek, mint a fiatalok körében népszerű TikTok és a Snapchat távolítsák el a közzétett „legérzékenyebb tartalmakat”, és közöljék a hatóságokkal azon személyek nevét, akik szolgáltatásaikat erőszakszervezésre használják.
Most pedig Keir Starmer brit kormányfő figyelmeztette a közösségi oldalak tulajdonosait, hogy a felületeiken terjedő dezinformáció gerjeszti a feszültséget.
Hadd mondjam el a nagy közösségimédia-vállalatoknak és azoknak, akik működtetik őket: az erőszakos rendbontás online szítása is bűncselekmény
– idézi a Reuters a brit miniszterelnököt.
A három kislányt halálra késelő 17 éves fiúról azt terjesztették, hogy a közelmúltban illegálisan érkezett muszlim menedékkérő. Azóta azonban kiderült róla, hogy ruandai származású, de az Egyesült Királyságban született, és – jelen állás szerint úgy tűnik – nem köthető iszlám terrorszervezethez.
Elon Musk, az X tulajdonosa erre a brit miniszterelnök vádjaira egy apokaliptikus jóslattal felelt. Kijelentette, „elkerülhetetlen a polgárháború” a szigetországban.
A közös bevándorlási szál
Nahel Merzouk, az a 17 éves fiú, akit tavaly Nanterre-ben agyonlőtt egy rendőr, marokkói származású volt. Így a zavargások kulcsmozzanatává vált a bevándorlás és az együttélés problémáinak kérdése. Egy 2023-as harvardi tanulmány is erre világított rá.
„A gyarmatosítás kapcsán fontos kérdés, hogy az észak-afrikai leszármazottak, mint például Nahel, hogyan integrálódnak (vagy nem) a francia társadalomba. Franciaország lakosságának közel 10 százaléka, 7 millió ember, bevándorló. 2015-ben a lakosság 11 százalékának volt legalább egy bevándorló szülője, és 2009-ben az algériaiak alkották a második legnagyobb második generációs közösséget Franciaországban”
– olvasható az értekezésben.
A brit zavargásokban résztvevők is a bevándorlás ellen protestálnak. Sokuk azt veti a kormányzat és a rendőrség szemére, hogy kettős mérce van érvényben, és a bevándorlók megkülönböztetett bánásmódban részesülnek.
Van ennek a konfliktusnak egy jól kirajzolódó szociológiai háttere. Gyakorlatilag eddig minden brit kormány kudarcot vallott a bevándorlás korlátozásában, óriási arányban érkeznek bevándorlók – részben legálisan, részben illegálisan. Ezt pedig nem tudja a brit társadalom egy része feldolgozni – elsősorban a hátrányos helyzetű városokban, településekben igaz ez, ahol magas a munkanélküliség. Jellemzően azok a társadalmi csoportok adnak hangot ezzel kapcsolatban az elégedetlenségüknek, akiket a megélhetési válság különösen próbára tett. Ezért a lemaradt régiókban a legélesebb a bevándorlásellenesség
– nyilatkozta az Economxnak Egedy Gergely, az NKE ÁNTK Kormányzástani és Közpolitikai Tanszékének egyetemi tanára.
Terv az van – más kérdés, működhet-e
Az előző, konzervatív kormány által kidolgozott, illegális bevándorlók deportálásáról törvényt elfogadta a brit parlament. Ennek értelmében az Egyesült Királyságba a csatornán keresztül érkező illegális bevándorlókat Ruandába szállították volna. Ezek a bizonyos a ruandai járatok azonban már nem indulhattak el. A szakértő szerint ugyanakkor a gondokat ez sem tüntette volna el varázsütésre.
„A gyakorlatban a Ruanda-terv nem oldhatta volna meg az Egyesült Királyság bevándorlásproblémáját. Nagyon életidegen elképzelés volt, hogy Nagy-Britanniától 6,5 ezer kilométerre szállítsák az illegális bevándorlókat. Ráadásul jogi akadályokba ütközött volna, az Európai Emberjogi Bíróság felszólalt ellene, majd a brit legfelsőbb bíróság is elkaszálta. Utóbbi azzal érvelt, hogy Ruanda nem számít biztonságos országnak” – mondta a szakértő.
Rámutatott, óriási paradoxon, hogy „a brexit alapvető célja volt a bevándorlás korlátozása az uniós tagállamokból. Ehhez képest 2019 és 2024 között megtöbbszöröződött a bevándorlás. Ez Boris Johnson és Rishi Sunak kormányának is a tehetetlenségét mutatja, hiszen központi ígéret volt ez, mégis épp az ellenkezője történt. Ráadásul a nettó migrációs mérleg azt mutatja, hogy az európai uniós bevándorlók száma csökkent, míg az Európán kívüli világból, főleg a harmadik világból, azon belül is főként a volt brit gyarmatokból – az indiai szubkontinensről és Afrikán belül is leginkább Nigériából – jelentősen nőtt.”
A Ruanda-tervet Starmer ellenzékiként kritizálta, ám ütőképes alternatív megoldással nem tudott egyelőre előrukkolni.
Szerepelt persze a bevándorlás a Munkáspárt kampányprogramjában. Starmer azt mondta, hogy felszámolják az embercsempész bandákat, amelyek a csatornán át a gumicsónakon érkezőket szervezik; új határvédelmi parancsnokságot állítanak fel, valamint hatékonyabbá teszik a hatóságok fellépését. Ezek szép elképzelések, de – meglátásom szerint – nem elég konkrétak. Ilyen ígéretek sokszor elhangzottak már az elmúlt 20-25 évben, és nem bizonyultak sikeresnek
– mondta Egedy Gergely.
Hozzátette, egyes elemzők szerint elképzelhető, hogy Starmer egy másik Sunak-tervhez nyúl vissza. „Megpróbálhat megállapodni az Európai Unióval arról, hogy a francia partokról érkező bevándorlókat visszaküldhessék. Ez lenne számukra a legegyszerűbb megoldás, sokkal könnyebb, mint egészen Ruandáig szállítani őket. A saját jogi elvei mellett azonban ebbe az EU szerintem aligha megy bele. Ahhoz a briteknek komolyabb ellentételezést kellene felajánlani.”