Volodimir Zelenszkij legutóbbi rádióinterjújában kijelentette, hogy az Oroszországgal vívott háború 2025-ben diplomáciai úton ér véget. Az ukrán elnök hozzátette: hazájának mindent meg kell tennie azért, hogy a háborút jövőre tárgyalásokkal, ne pedig katonai erővel fejezzék be.
A beszélgetésben Zelenszkij elnök azt is kijelentette, hogy Ukrajna hadserege mára a világ egyik legerősebb haderejévé vált. A háború közel három éve alatt Kijev közel 120 milliárd euró katonai segélyt kapott, főként nyugati szövetségeseitől.
A támogatás 41 százaléka az Egyesült Államoktól származik, az első öt adományozó ország között pedig Németország, Dánia, az Egyesült Királyság és Hollandia szerepel. Mindeközben maga Ukrajna is áttörést ért el saját, hazai fegyvergyártásában, beleértve a rakétákat, a haditengerészeti drónokat és az elektronikai hadviselési rendszereket.
Technológiailag mi vagyunk a legerősebbek Európában
– jelentette ki Zelenszkij.
Az ukrán elnök beszélt arról is, hogy „konstruktív eszmecserét” folytatott a frissen megválasztott amerikai elnökkel, amikor nemrég telefonon beszéltek Donald Trumppal. Mindez azért is fontos, - jegyzi meg az interjút szemléző Euronews – mert Donald Trump jó ideje igencsak kritikusan viszonyul az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai, illetve anyagi támogatáshoz, ezért kérdéses, hogy hatalomátvétele után megmarad-e Washongton Ukrajnának nyújtott szupportja.
Az Egyesült Államok januárban hivatalba lépő legújabb elnöke kampánykörútján például többször is kijelentette, hogy „egy nap alatt” véget vet az ukrajnai háborúnak, anélkül, hogy konkrétumokat mondott volna arról, hogyan kívánja ezt megvalósítani.
Volodimir Zelenszkij szerint ez a lépés öngyilkosság lenne Európa számára
A budapesti csúcstalálkozóra vonattal érkező ukrán elnök szerint Oroszországnak nem területre van szüksége, hanem globális hatalmat akar elérni a háborúval. Emmanuel Macron beszédében arra figyelmeztetett, hogy amennyiben Európa növényevő marad, akkor a húsevők meg fognak enni bennünket.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!