A Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) célja, hogy az állam az adófizetők pénzéből, a foglalkoztatás javítását, a munkanélküliség kezelését és a képzési rendszer fejlesztését segítse elő. Az alap egyik bevételi lába a munkajövedelem utáni befizetések. Az egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék egy része, valamint a szociális hozzájárulási adó, szintén évente megállapított része az egyik ilyen jellegű bevételi forrás. A másik pedig a szakképzési hozzájárulás teljes egésze. Ezekből, illetve lényegében az EU-tól kapott visszatérítésekből "működik" az NFA.
Az alap három feladatot kell, hogy ellásson:
- a már munkanélküliek számára támogatást nyújta munka kereséséhez (kiegészítve egy átmeneti pénzügyi segítséggel),
- a helyi foglalkoztatási krízisek kezelését, új munkahelyek létrehozásának ösztönzését biztosítja,
- a szakképzéshez, átképzéshez szükséges forrásokat biztosítja, a programokat menedzseli.
Az alap pontos bevételét mindig az éves költségvetésben döntik el. Valójában semmilyen köze sincs ahhoz, hogy mennyien dolgoznak vagy mennyi a munkaadók, munkavállalók befizetése. Ugyanis a kormány akár már előre elvonhat ebből a pénzből. A 2020-as költségvetési tervezet szerint ez most meg fog történni, mivel 71 milliárd forintot (a teljes kiadási oldal 16 százalékát) a központi kasszába be kell fizetnie az NFA-nak - állapították meg az elemzők.
Az utóbbi tíz évben százmilliárd forinttal emelkedett az NFA bevételi oldala.
Megnevezés | 2010 | 2020 |
Szakképzési hozzájárulás | 47,0 | 112,3 |
Egészségbiztosítás és munkaerőpiaci járulék | 186,8 | 237,4 |
EU-s programok visszatérülése | 32,8 | 70,0 |
Rehabilitációs hozzájárulás | 54,2 | - |
Egyéb | 8,8 | 4,0 |
Összesen | 329,6 | 423,7 |
Forrás: Policy Agenda |
Miközben az egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék NFA-t megillető hányada nominálértéken csak 27 százalékkal emelkedett, ugyanezen időszakban az átlagbér 95 százalékkal nőtt. Amennyiben a foglalkoztatotti létszám bővülését nem számoljuk, akkor is jelentősen növelni kellett volna a munkaerőpiaci járulékból beszedett pénzeket - állapítoták meg a PA szakértői.
Ennek az oka financiális oldalról nézve, hogy a kormányzat jelentősen átalakította az adó- és járulékrendszert, és csökkent a munkaerőpiaci járulék mértéke is (2,5 százalékról 1,5 százalékra). Mindezt úgy, hogy csak a foglalkoztatottnak maradt meg ez a járulékforma, a munkáltatónak megszűnt, pontosabban beleolvad a szociális hozzájárulási adóba.
Ez persze egy politikai értékválasztás is volt, amely azt hordozta magával, hogy az úgynevezett aktív munkaerőpiaci támogatásokat (például a helyi munkaerőpiaci problémák kezelését) nem tartották fontosnak. Sokkal inkább a közmunkarendszer finanszírozásával, és az EU-tól kapott pénzek felhasználásával vélték megoldottnak ezt a problémát. Mindezt úgy, hogy a közfoglalkoztatás valójában nem az átmeneti munkaerőpiaci problémák kezelését szolgálja.
Az elmúlt tíz évben a tényadatokkal, és az idei, valamint a jövő évet tekintve a tervadatokkal számolva a közmunkára elköltött pénzek a foglalkoztatási alap összes kiadásának 46 százalékát tette ki (1.787 milliárd forintot). Volt négy olyan év is, amikor a közfoglalkoztatásra elköltött pénzek összege többet tett ki, mint minden más kiadásra fordított összes kiadási elem.
Összességben az látszik, hogy hiába költ kevesebbet az állam a közfoglalkoztatotti rendszer működtetésére, az itt felszabaduló forrásokat nem forgatja vissza a "munkaerőpiac javításába". Nem teszi ezt, miközben elejét kellene venni annak, hogy térségek válnak foglalkoztatói szempontból olyan válságos területté, ahonnan a munkaerő csak elvándorol.
A munkaerőhiány problémája pedig arra is rá kell, hogy irányítsa a figyelmet, hogy nem jó az a gazdaságpolitika, amelyik csak a munkaerőt viszi a foglalkoztatóhoz. Ezzel ugyanis az ország egyes részei kiürülnek. Arra kell megoldást találni, hogy az adott térség munkaerejéhez "vigyék" a foglalkoztatót, vagy legalábbis a válságtérségekben még működő cégeket próbálják megmenteni. Ehhez pedig eszközrendszert tudna adni az NFA, ha nem forráskivonásokkal lenne terhelt - összegezték véleményüket a kutatók.

Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Helycserés támadás: nem fogja elhinni, melyik a legértékesebb cég Európában
