A magyarok ezt már nem eszik meg - interjú Jaksity Györggyel

- Pár nappal ezelőtt elég látványos esést produkáltak a nemzetközi tőzsdeindexek. Átmeneti hullámzás történt vagy jön a sokáig tartó szárnyalás utáni esés?

- Alapvetően ez egy teljesen normális korrekció volt, igazából inkább az volt a kérdés, hogy mikor kerül sor rá. Előtte ugyanis több száz napig alig volt mozgás. Persze voltak részvények, amelyek komolyabban elmozdultak, de a nagy indexekben alacsony volt a volatilitás. Az, hogy miért pont most törte meg az emelkedést egy eladási hullám, egy jó kérdés.

Messzebbről érdemes nézni ezt a dolgot. Minden zuhanásnak, tőkepiaci turbulenciának van előzménye és sokszor jól azonosítható, az adott időszakra jellemző szimptómák alapján lehet következtetni arra, hogy megingás vagy tartós zuhanás következik. Példaként érdemes felhozni a kétezres éveket, amikor az ingatlanpiac hihetetlen felfutása és az ingatlanhitelezés értékpapírosítása zajlott. A kollégáimmal akkor azt néztük, hogy sok nagybank, köztük a Goldman Sachs mérlegéhez képest mekkora a kockáztatott érték, vagyis bizonyos feltételezések mellett egy adott napon mennyi veszteséget szenvedhet el. Ez alacsony volt, így nyilván az ügyfelek és más piaci szereplők futották a kockázat nagyobb részét. Meg is lett az eredménye, ebből jött a válság - a legtöbb nagybank persze így is csődközelbe került, csak megmentették őket.

- Most is láthatóak ilyen szimptómák? Ha igen, melyek ezek?

- Fontos a hosszú és rövid távú folyamatokat elkülöníteni. A hosszú távúak közül fontos, az egyre szűkebb a technológiai szektor ereje. Ha a Facebookból, Amazonból, Apple-ből, Netflixből és Google-ből álló úgynevezett FAANG-csoporttal valami baj lesz, az komoly problémát eredményezhet. Egyelőre erről nincs szó, de figyelni kell őket. Rövidebb távon több probléma is látható volt az említett megingás előtt. Az egyik, a piacokat, valamint a kis- és nagybefektetőket egyaránt izgalomba hozó kriptodevizák kérdése.

- Sokan óriási pénzt kerestek velük, igaz, sokan buktak is rajta. Értéktelenek lennének?

- A kriptodevizákkal a legnagyobb baj, hogy nincs fundamentális értékük, nincs mögöttük semmi. Ráadásul a kriptodeviza-bányászat ma már olyan energiaigényt támaszt, amely elég lenne egy közepes méretű ország áramellátására. Tehát amellett, hogy környezetbarátnak nem mondható eszközökről van szó, átláthatatlan a kereskedésük, sok velük a visszaélés, ráadásul tranzakcionálásra alkalmatlanok. Egy másodperc alatt a töredékét tudják a fizetésnél teljesíteni, mint a nagy kártyatársaságok.

Vannak, akik a kriptodevizákat az aranyhoz hasonlítják, ez az összevetés is teljesen fals gondolkodás. Az aranynak van egy több ezer éves "brandje" és a történelem nagy részében pénzként vagy pénzek mögötti fedezetként szolgált, a kriptodevizáknak viszont ilyen funkciója és hosszú távra visszatekintő márkaereje, konszenzusként elfogadott értéke nincs. Sok probléma van a kriptodevizákkal, de az is tény, hogy a mögötte álló technológia hosszú távon megmaradhat. Emlékszünk például az internetlufira több mint tíz évvel ezelőtt, sok netes cég tönkrement, de az internet megmaradt.

Tavaly nyáron, amikor erről beszéltünk a kollégákkal, azt mondtam, hogy a kriptodevizák szárnyalása és majdani zuhanása lehet az egyik jel a megingásra. A másik a volatilitás fokozódása. Ez mindig fontos szimptóma és lényeges, hogy a turbulencia vagy válság előtt ugrik meg, de általában már akkor emelkedni kezd, a ciklus késői szakaszában, amikor még a részvények is szárnyalnak, így az alacsony volatilitást célzó számtalan stratégia és termék gyorsan veszteségessé válhat a még emelkedő piacon is. A harmadik jel pedig a kínai gazdaságból adódó problémák, a hihetetlen mértékű hitelbuborék és ezen belül figyelemre méltó szimptóma valamelyik nagy adóssággal rendelkező kínai cég megingása, ez nálam a HNA nevű cég volt, amit tavaly nyár óta figyeltem, amikor mint sikersztori, az újságok egyre többet írtak róla.

- A megingás óta voltak jobb napok, mire lehet számítani?

- Bár a felsorolt rövid távú jelek kedvezőtlenek piaci szempontból, azt gondolom, nincs szó egy tartós lejtmenet kezdetéről. Sokkal inkább arról, hogy jött egy tisztulás a piacon, olcsóbb lett sok részvény. A céges eredmények jók, világszerte konjunktúra van, ezért arra számítok, hogy az idén még lesz emelkedés a legfontosabb indexeknél. Persze kérdés, hogy pontosan meddig tart, a jelenlegi piaci konszenzus, hogy 2019 végén jöhet egy erőteljesebb korrekció, illetve válság. Szerintem akár előbb is.

- A jegybanki kamatemelések, például a Fed szigorítási ciklusa, valamint az inflációs kockázatok nem írják át ezt a forgatókönyvet?

- Az elmúlt időszak az Alíz csodaországban álomszerű világához hasonlítható. Egy ideig defláció vagy minimális infláció, alacsony, vagy akár negatív reálkamatok mellett jelentős - és emiatt logikus - részvénypiaci szárnyalás volt az utóbbi lassan kilenc évben - ez a válságra adott kormányzati és jegybanki reakciókból következett nagy mértékben. Akik az utóbbi tíz évben jöttek a piacra, ehhez szoktak hozzá, de ez egy átmeneti helyzet, most elkezdünk visszatérni a normalitásba. Ez pedig az, amikor van egy 2-3 százalékos egészséges infláció, egy ezzel egyező rövid kamatszint és némi prémiumot biztosító hosszú távú kamatszint.

Sokan például meglepődtek azon, hogy a Fed többször szeretne szigorítani, miközben már régóta "tiszta sor", hogy jönnek a kamatemelések az amerikai piacon. Fontos azonban, hogy csak ott. Közben a többi nagy jegybank, például az Európai Központi Bank (ECB) és a japán jegybank még a szigorítás felé nem tett lépést. Az ECB-nél is mindössze annyi történt, hogy legjobb esetben 2018 vége felé kevésbé lesz laza a monetáris politika, mivel a jegybank visszafogja az eddigi pénzpumpát jelentő eszközvásárlásokat, de még nem szigorít, ahogy erről beszélnek. Csak a lazítás mértékét csökkenti. Összességében pillanatnyilag relatíve drága a részvénypiac történelmi távlatban nézve, de nem "eget rengetően" drága. Egyelőre nem látok aggasztó jeleket, amelyek alapján már most kirobbanó válságra kellene következtetni.

- Ebben a nemzetközi gazdasági környezetben Magyarország mire számíthat?

- Ahhoz, hogy a magyar helyzetet értékelni tudjuk, szintén érdemes visszamenni a válságig - sőt, még korábbra. A magyar gazdaság extrém rossz gazdaságpolitikával várta a válságot. Ha őszinték akarunk lenni, akkor a rendszerváltás óta néhány villanástól eltekintve nagyon elmaradott, rögtönzéssel tarkított gazdaságpolitika működött. A XXI. század kihívásait kezelő, progresszív, innovatív elképzelések és a hosszú távon is fenntartható fejlődést célzó tervek hiányoztak. Ami a nagyobb baj, hogy a válság sem hozott fordulatot. Sarkítva: Mohácsnak kevés volt.

- Azaz?

- Lényegi szemléletváltás nem történt. Nyilván voltak, akik megégették magukat és tanultak belőle, de a gazdaságban és társadalmi szinten sem történt jelentős változás. Bár a válság beledöngölt minket a földbe, azóta kicsit javult az adóssághelyzet, különösen a devizaadósság leépülésén keresztül - mind állami, mind háztartási, mind vállalati szinten. A sokkterápia miatti visszaesés után pedig várható volt, hogy jön az emelkedés. Azt lehet mondani, hogy Magyarország a válság utáni különleges helyzetben - alacsony kamatszinttel, minimális inflációval és erős gazdasági növekedéssel jellemzett világgazdasági környezetben - jól teljesített, de sokkal jobban ki lehetett volna használni a lehetőségeket.

- A főbb mutatók fellendülést mutatnak, ebben fontos szerepet játszanak az uniós források. Ezek felhasználására gondol?

- Az uniós pénzek nagyon fontosak, de nem szabad ezeknél leragadni. A válság utáni fellendülésben az uniós tagság összességében sokat segített. Magyarország 2004 óta EU-tag, azóta kézzelfoghatóvá vált, hogy messze többről van szó, mint az uniós pénzekről. A világ gazdaságilag legnagyobb integrációjához csatlakoztunk, ez a jogharmonizációban, a külkereskedelemben a tőkebefektetéseknél is komoly fejlődést eredményezett. Csakhogy rövid távra "ellőttük a patronokat", és hosszú távon nem használtuk ki az EU-tagság és az uniós források adta előnyöket. Innen nézve elszomorító a helyzet.

- Mit kellett volna máshogy tenni?

- Történelmi lehetőségünk lett volna a teljes energiakorszerűsítésre, az oktatás és az egészségügy fejlesztésére, az intézményrendszer modernizálására, valós, hosszú távú fejlődést eredményező nagyberuházásokra, modernizációra. A versenyképességi rangsorokból egyébként világosan kiderül, hogy ebben nem sok dolog történt.

- Bár az egyik legfontosabb, a WEF-es (World Economic Forum) versenyképességi rangsorban visszaestünk, a módszertant és az eredményeket sokan kritizálják, ezt mennyire tartja megalapozottnak?

- A különböző rangsorokkal lehet és kell is vitatkozni, de több olyan lista van, amely szerint visszaestünk, ami nem véletlen. A gazdasági növekedésünk sem párját ritkító a régióban, jó esetben stagnáltunk, de inkább visszaestünk a kelet-közép-európai versenytársainkhoz, de az EU sok más tagállamához képest is. Nézhetjük onnan is, amiről senki sem beszél, pedig egy szerkezetileg ennyire nyitott gazdaságban nagyon fontos, hogy a dollárban mért GDP hogyan alakult. A legfrissebb éves adat 2016-os, ez alapján 21 százalékkal voltunk a 2008-as szint alatt, ezzel szemben az EU csak 15 százalékos csökkenést produkált. Azaz már rövid távon is nőtt a lemaradás, úgy hogy közben, ha a hosszú távú építkezés és fejlődés szemszögéből nézzük a válság óta eltelt időszakot, akkor lényegében elpocsékoltunk egy történelmileg ritkán adódó lehetőséget.

- Gazdasági szempontból mire számít? A kivándorlás, a szakemberek hiánya, a béremelkedés gondokat okozhat, ráadásul 2020-tól kevesebb pénz jöhet az EU-ból, ebben a helyzetben merre mehet a GDP?

- A GDP elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig elég egyszerű a lényeget tekintve. Valamennyi ember szorozva a termelékenységgel. Több lehetőség is van. Például az egyik, hogy több ember dolgozik, de részben a kivándorlás, részben pedig a romló demográfia miatt nincs tartalékunk. A másik, hogy hatékonyabban dolgoznak az emberek, amiért több pénzt kapnak. Tehát a termelékenységnek növekednie kell a bérekkel párhuzamosan.

Azt látom viszont a vállalatvezetőkkel folytatott beszélgetések alapján, hogy közeledünk a plafonhoz, mert sok cég nem tudja kitermelni a magasabb béreket, vagy még ennek árán sem talál megfelelő munkaerőt. A hatékonysághoz egyre jobban képzett és egyre jobb fizikai, szellemi állapotban lévő munkaerő kell és így máris visszajutunk az oktatáshoz, meg az egészségügyhöz és a lakosság egészségügyi állapotához.

- Utóbbi hogyan kapcsolódik a termelékenységhez?

- Ha valaki kevesebbszer beteg, többet dolgozik, ha hosszabb a várható élettartama, hosszabb a potenciális munkaerő-piaci részvétele, a lesújtóan rossz mutatóink ezen a területen súlyos kiesést jelentenek az elérhető GDP szinthez képest - ez egyszerű matematika. Az egészségügyi helyzet pedig finoman szólva is aggasztó. Egy elképesztő adat erre, hogy bár a daganatos betegségek előfordulása Magyarországon az uniós átlaghoz hasonló, de a gyógyulások aránya töredéke annak. Ez pedig egyértelműen mutatja a szomorú helyzetet.

- Visszatérve a bérek emelkedésére, ez más veszélyt is hordozhat, a lakossági eladósodás veszélye miatt. Ez reális veszély vagy tanultunk a devizahitelezésből?

- A devizahitelezést szimplán őrületnek szoktam nevezni. Teljesen abnormális helyzet volt, hogy az emberek sokkal többet költenek, mint ami belefér, ráadásul ezt olyan külföldi devizában eladósodva, amelynek árfolyamára sem nekik, de még a magyar kormánynak vagy az MNB-nek sincs lényegi ráhatása. Szerencsére a válság után a devizahitel-kitettség lakossági, vállalati és állami szinten is sokat javult.

- Az elmúlt másfél évtizedben többször is említette nyilatkozataiban, hogy társadalmi értékválság alakult ki Magyarországon. A gazdasági szinten túl a társadalom hogyan kezelte a válságot és az utána következő időszakot?

- Azt látom, hogy nincs drasztikus szemléletváltozás, bár itt is érdemes kiemelni az uniós tagság hatását. Gyakran előfordul, hogy a politika direkt vagy indirekt módon EU-ellenes véleményt fogalmaz meg. Emellett az is tény, hogy a kormánypropagandából sok mindent elhisz a magyar társadalom, de ezt már "nem eszi meg". Azt ugyanis mindenki látja, milyen előnyei vannak az uniós tagságnak. A kicsit is normális értékrenddel rendelkező állampolgárok ráadásul tisztában vannak vele, hogy ha valaki egy elitklubnak a tagja és élvezi annak az előnyeit, sőt a klub előnyeit leginkább élvező társadalom tagjai közé tartozik, akkor valahol fizetni is kell ezért, azaz vannak kötelezettségeink.

- Mi hozhat igazi szemléletváltást társadalomban?

- Amint mondtam, a válság Mohácsnak kevés volt. Úgy fest, hogy még nagyobb szembesülésre lenne szükség. Na meg persze arra, hogy megtanuljuk elismerni, ha valamit rosszul csinálunk, rossz döntéseket hozunk, mi vagyunk a hibásak - nem az IMF, nem Brüsszel, nem a Soros... Erre eddig nem volt példa. Mindig más a hibás, a szemlélet nem változott. Pedig leginkább ennek kellene.

Címlapkép forrása: Napi.hu / Németh Dániel