A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa október 22-i ülésén változatanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat, az alapkamat így továbbra is 6,5 százalék. A jegybank kamatfolyosón sem változtatott, így az O/N jegybanki betét kamatszintje 5,5 százalék, az O/N fedezett hitel kamata pedig 7,5 százalék.

Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője – valamennyi várakozással összhangban – biztosra mondta az Economx kérdésére, hogy ebbena hónapban nem változik a kamatszint, a kérdés csak az, hogy év végéig lesz-e még tere a Monetáris Tanácsnak folytatni a kamatszint normalizálását. 

A jegybank nyár óta „adatvezérelt üzemmódban” működik, ami a gyakorlatban most azt jelenti, hogy a két ülés között beérkezett friss adatok, információk alapján hónapról-hónapra dönt arról, hogy tartsa vagy kismértékben csökkentse az irányadó kamatot. Augusztusban az érvek a változatlan kamatszint mellett, míg szeptemberben a vágás mellett szóltak. A sormintát folytatva októberben nem számítunk kamatcsökkentésre, és ezt a prognózist nem csak a piaci és makro folyamatok, de Virág Barnabás alelnök publikus megszólalásai is alátámasztják.

Az MNB már szeptemberben sem adott konkrét iránymutatást az utolsó negyedév kamatpályájával kapcsolatban, de a verdiktek előtt kiemelten vizsgált területekről transzparensen kommunikál, ami kapaszkodót ad a piacoknak. E szerint a Monetáris Tanács a döntéseknél kiemelten figyel az inflációs folyamatokra, a piaci stabilitásra és az ország kockázati megítélésének változásaira.

Egy hónapja vágtak

A jegybank Monetáris Tanácsa legutóbb szeptemberben módosított az alapkamaton, akkor 25 bázisponttal 6,50 százalékra csökkentették a mutatót. Augusztusban csökkent és ismét a toleranciasávba mérséklődött az infláció, ez megkönnyítette a jegybank ekkori döntését. Emellett a következő tényezők is fontos szerepet játszottak az MNB kamatvágásában:

  • Az augusztusi inflációs adat alapján éves alapon 3,4 százalékra csökkent az áremelkedés átlagos üteme, az előző hónaphoz képest stagnáltak a fogyasztói árak. Az inflációs adat a jegybanki célsávon belül van, közel az MNB által kitűzött konkrét célhoz.
  • A Fed is csökkentett a kamaton, ráadásul 50 bázisponttal mérsékelték az alapkamatot, eközben az Európai Központi Bank (EKB) is kamatot vágott, a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 3,50 százalékra.
  • Az ország kockázati megítélése bár csak enyhén, de javult.
  • Fokozatosan javult a fogyasztók bizalma a gazdasági szereplőkkel szemben, ez a jegybank szerint a háztartási fogyasztás fokozatos növekedésére is lehet számítani.

Virág Barnabás külföldi hivatalos programja miatt a Monetáris Tanács döntését ezúttal Kandrács Csaba alelnök indokolja, a 15 órakor kezdődő eseményről az Economx is beszámol.