Száz évvel ezelőtt kutyabőröket vásároltak azok, akik nagyzolni akartak, de előkelő felmenőjük nem volt, s grófi címre csak így tehettek szert. Ma egyre többen a nevük elé biggyesztenek egy doktori címet. Aminek persze elvileg kockázata van, mert törvénytelenül teszik.
Kiváló példa erre dr. Cz. József, pontosabban Cz. József esete: a férfi hipnotizőrként dolgozik, s feltehetően úgy gondolja, hitelesebben tudja eladni sajátos tudományát, ha doktorként néznek fel rá. Így tehát a neve elé helyezte a címet. Úgy tudjuk, jól megy a bolt.
Kapcsolódó
A pszichológia világában amúgy is egyre nagyobb teret kap a kuruzslás és a boszorkányság, ezért sürgetik a szakma igazi képviselői a kamara megalakítását, hogy kizárhassák maguk közül az áldoktorokat.
A jelek szerint ma egyre többeket nem feszélyez, hogy doktornak kiáltsák ki magukat. Ha valaki például általános iskolai végzettséggel doktorként mutatkozik be, vagy így írja alá a nevét, az csak szabálysértést követ el - tudtuk meg Strasser Tibor ügyvédtől. Ám ha ugyanez az ember hivatalos okmányon szerepelteti így a nevét, akkor már okirathamisítást követ el, ami bűncselekmény, és több évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Cz. József neve előtt egyébként már a NAV nyilvános nagyadós listáján is feltűnt a dr titulus. Azaz okiraton is doktorként szerepel. Strasser Tibor szerint cégalapításkor vagy más hivatalos okirat megfogalmazásakor nem lehet csak úgy bemondásra elfogadni az ügyfél nevét az ügyvédi irodában. Az ügyvédnek kötelező elkérnie az adott személyt igazoló okiratot. Majd ezt követően a belügyi nyilvántartásból lekért adatokkal kell azt ellenőrizni.
Nehéz az áldoktorokat megcsípni, de azért olykor-olykor sikerül. A Napi.hu információi szerint a Dorogi Rendőrkapitányság Cz. József ügyében szabálysértési eljárást indított. "A jogosulatlan címhasználat miatt lefolytatott szabálysértési ügyben jogerőssé vált a határozat, melyben pénzbüntetést szabtak ki" - közölte a rendőrség.
Ezt követően érdeklődtünk a cégbíróságnál és az adóhivatalnál, hogy foglalkoznak-e közokirat-hamisítás kérdésévll. Három kérdést is feltettünk:
- Ha valaki bead egy személyes iratot, feltüntetve a doktori címét, akkor elkérik-e tőle a diplomát, vagy a tudományos fokozatot igazoló bármely más dokumentumot?
- Ha netán utólag kiderül, hogy valaki jogosulatlanul használta a doktori címet, akkor az szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősül?
- Előfordult-e már, hogy valaki lebukott ilyen ügyben?
A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szűkre szabta válaszát: "A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságához nem személyes iratokat, hanem cégiratokat nyújtanak be. A cégbíróságnak nincs joga arra és nem is kötelessége, hogy a részére benyújtott iratokon szereplő személyes adatok valóságtartalmát ellenőrizze. Ráadásul a cégeljárásokban elektronikus az ügyintézés, így például a cégalapításhoz, a bejegyzési/változási kérelem benyújtáshoz jogi képviselőt kell meghatalmazni."
A NAV sajtóosztálya már bővebben kifejtette, hogy miért nem lép az adóhivatal:
"A NAV a belföldi természetes személyek adatait a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból származó adatok alapján szerepelteti nyilvántartásában, ideértve a doktori címre utaló előtagot is. A hivatal tehát nem az ügyfél által űrlapon vagy más iraton bejelentett, feltüntetett személyi adatokat rögzíti, hanem a közhiteles nyilvántartásban szereplő adatokat veszi alapul a nyilvántartásában. Belföldi személy esetén a személyazonosító adatok folyamatosan frissülnek a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai alapján, azaz a doktori cím megszerzéséről a NAV ily módon értesül.
Külföldi személynél nincs lehetőség a bejelentett személyes adatok elektronikus összevetésére, de a NAV a bejelentkezés során összehasonlítja a személyazonosító okmányokban (útlevél, jogosítvány) szereplő adatokkal a bejelentett névadatot és egyéb adatot (születési hely, születési idő, anyja neve). Ha a külföldi személy szerez később doktori címet, lehetősége van a névadat módosítására, szintén az említett okmányok bemutatásával.
A NAV feladatainak elvégzése során nem bír jelentőséggel az, ha az ügyfél által a későbbiekben benyújtott űrlapon, iraton a doktori cím feltüntetése vagy elhagyása nincs összhangban a hivatal nyilvántartásában szereplő adattal. Személyes ügyintézés esetén a NAV ügyintézője felhívhatja az érintett figyelmét arra, hogy a doktori címét jelentse be a járási (kerületi) hivatalnál, illetve külföldi személy esetén - megfelelően igazoltan - kérje névadatának módosítását, azonban ez az adóügyek intézését nem befolyásolja."
Azt azonban egyik hatóság sem részletezte, hogy valaha valaki lebukott-e már a doktori címet törvénytelenül használva közokirat-hamisítás miatt - talán nem véletlenül.
Varga Zsolt
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!