Nagyobb szerephez juthatnak az államilag finanszírozott ellátásban a piaci szereplők – írja a Népszava.Egy jogszabálytervezet még több lehetőséget adna a magánszolgáltatók számára az állami, közfinanszírozott ellátásban. A javaslatban az áll, hogy a közfinanszírozott szolgáltatók közé beemelnének egy új kategóriát, amit úgy neveznek: „hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató.”

Az egészségügyi szolgáltatóktól azt várják, hogy olyan ellátásokat nyújtsanak a nagyközönségnek, amire – például szakemberhiány miatt – az  állami ellátórendszer nem képes.

Szakértők szerint a tervezett jogszabálymódosítással az érintettek lényegében közpénzhez juthatnak a szolgáltatásaik működtetésére. A mostani – társadalmi egyeztetésen lévő tervezetből – azonban nem derül ki, hogy pontosan milyen feltételek mellett kell a magánszektornak ellátnia az állami finanszírozással oda kerülő pácienseket.

Nem világos, kérhetnek-e például kiegészítő díjakat az érintettektől, vagy meg kell elégedniük az ellátásáért járó közfinanszírozás összegével. 

Az elmúlt harminc évben is volt rá példa, hogy hiánypótló ellátásokat – például vesedialízist, képalkotó diagnosztikát vagy speciális gerincműtéteket – az állam magánszolgáltatóktól vásárolt. Ezekben az esetekben azonban a betegek úgy kapták az ellátást, mintha állami intézményben vették volna igénybe azokat.