Az árampiacra kell terelni a naperőműveket

- A magyar villamosenergia-ipari rendszerirányítás aktuális definíciójának elfogadja-e, hogy az egy olyan, egyre sűrűbb és szerte ágazóbb pókhálóhoz hasonlít, aminek szálait Portugáliától Törökországig bárhol megránthatják, de amit szabályozni továbbra is csak az országhatáron belül, ám egyre bonyolultabban tudunk?

- A lényegét tekintve erről szól a munkánk. A villamosenergia-iparban olyan iszonyatosan gyors és makacs fejlődési boom zajlik, hogy a "ha áram van minden van" mondás helyénvalóbb, mint bármikor korábban, miközben ez a mondás azt is jelzi, mennyire felértékelődik a rendszer egyensúlyban tartása. A termelő és a fogyasztó rendszerek közötti éles megkülönböztetések elmosódhatnak, minden a zöldenergia termelők mind nagyobb arányú beillesztéséről és kezelhetőségéről szól, ami Európai méretben elképesztően összetett feladatrendszerré duzzadtja a szabályozást, miközben azért minden országnak megvannak a nemzeti sajátosságai is. A Mavir Zrt. tevékenysége így szintén hatással lehet akár más országok rendszereire is; például a vállalat leányvállalata által működtetett magyarországi áramtőzsde (HUPX) regionális viszonyulási ponttá vált.

- A rendszerirányítás egyik fokmérője az ellátásbiztonság. Irigykedve olvastam a német szövetségi állami hálózati ügynökség, a Bundesnetzagentur jelentését: egy év alatt sikerült az egyes végfogyasztóra eső éves áramkimaradási időt másfél perccel lejjebb szorítani. Tudom, ez nem a Mavir feladata, de érdekel a véleménye: miért nem fontos nálunk az ilyen tartalmú közlemények kiadása?

- Nem igaz, hogy az így nyert másodperceknek ne lennének fontosak, minden tagországban csak örülni tudnak efféle eredménynek az illetékesek. Idehaza ezt talán kevésbé hangosan teszik, vagy másként kommunikálják, de az áramhálózatok szolgáltatási minőségváltozását jelző másodperceknél aligha van jobb kifejezőeszköz. A kimutatható változás versenyképességi, lakossági-, ellátási kérdéseket, illetve: befektetői kérdéseket is generál. Sőt ha stabilabbá válik az energiaellátás és kevesebb a kiesés, akkor az egész gazdaság működőképességéről is másként lehet értekezni.

Ez ügyben is érdemes figyelni nem csak a környező országokat, de az egész Európai Uniót is. Mindenki egy irányba tart, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy kinél mi zajlik, mik a látható preferenciák és hogy mindazt miből tudja finanszírozni.

- Ha rangsoroljuk a tagországokat a villamosenergia-hálózatuk és rendszerirányításuk új kihívásoknak való megfelelése alapján, akkor Magyarország hová tartozik, és kire érdemes a leginkább figyelnie?

- Nem tartozunk az élmezőnybe, de a lista felső harmadban vagyunk jelenleg. Azzal együtt is, hogy ennek a pozíciónak a megtartásához az előttünk tornyosuló feladathalmazra nagyon rá kell készülnünk.

Az európai átalakítási folyamatok felgyorsultak, és az egymást követő uniós energetikai intézkedéscsomagok, mint a Téli energiacsomag (2017), a Tiszta energiacsomag (2019) és a Green Deal idei meghirdetése egyre jobban összeérnek. Nemcsak a magyar hálózatra, hanem a környező országokéra is egytől-egyik igaz, hogy a megújulók integrálásával eddig a gyakorlatban nem ismert hálózati karakterisztikákra kell felkészülünk. Ezek a hálózatok nem arra épültek, hogy a napelemes rendszerek majd olyan méretűvé válnak, hogy az elosztó hálózaton keresztül visszatáplálják az energiát az átviteli hálózatra, de ettől még most erre haladunk, és erre kell a rendszert alkalmassá tenni.

de az sokat segít, hogy a rendszerirányítók az egységes uniós szabályozás eredményeként ugyan azokban a projektekben dolgoznak.  Ezt azért tartom fontosnak, mert bár elsőre magától értetődő volna, hogy a megújulóenergia-termelők rendszerszintű integrációját mindenkinél hamarabb megkezdő németeket tegyem az elejére, de a rendszerirányításban ők is hasonló nehézségekkel küzdenek. Ezzel együtt nálam benne vannak a top3-ban, mert mint sok más egyéb területen, a gazdasági mechanizmus és módszertan miatt érdemes őket figyelni. A németek mellett a franciák a méretük és a működésük miatt, illetve az osztrákok, akik méretben hozzánk hasonlóak és komoly teljesítményt mutatnak a megújulók integrációjában tartoznak ebbe a klubba.

- Tavaly nyáron váltotta elődjét a Mavir élén, akit egyrészt azért kritizáltak, mert az informatikai fejlesztések elhúzódtak, másrészt viszont azért, mert az irányítása alatt elkészült utolsó hálózatfejlesztési tervet a hivatal hiányosnak, módszertanilag korszerűtlennek tartottak. Ebből az a helyes következtetés, hogy nincs több idő a késlekedésre?

- A Mavirra váró kihívások esetében is a kulcs: a digitalizáció. A társaság az átviteli hálózat üzemeltetője, karbantartója, fejlesztője, a rendszerirányító és az villamosenergia-piaci rendszerek működtetője. Ez nem lehetséges erős informatika és digitalizációs átalakítások nélkül. Nem csak azért digitalizálunk, hogy a munkánk egyszerűbb és gyorsabb legyen, vagy hogy kevesebb papírt használjunk, hanem mert a megújulók integrálásának elengedhetetlen feltétele, hogy az uniós, európai szinten kitalált fejlesztéseket meg tudjuk valósítani.

A távkezelt alállomásokkal működő átviteli hálózat távolról működtethető, automatizált, többszörösen redundáns rendszert jelent, amire sok más mellett azért is szükség van, mert az árampiac a korábban órás termékek helyett, csökkentett kereskedési időintervallumok felé halad, már ma is 15 perces termékekkel kell dolgoznunk. Nem csak fizikailag, de kereskedelmileg össze kell kapcsolni a piacokat, dolgozni kell a menetrendtartás pontosításán, és ez mind elképzelhetetlen a digitalizációs átalakítások nélkül. A Mavir oldaláról nézve a cél az, hogy a megújulókkal is kereskedni lehessen az árampiacon.

- Ez a két tétel a legfontosabb, amit kezelnie kell, vagy van még más is?

- A klasszikus hálózatfejlesztési feladatok mellett vannak a rendszerirányítási és piacműködtetési tételek, egy nagyon komoly informatikai tétel, nem különben a HR és a finanszírozás kérdése, és azt is biztosítani kell, hogy az egész átalakuló rendszer a fejlesztések eredményeként is üzemeltethető legyen. Ha ezt az ötös kritériumrendszert rangsorolni kellene, akkor valószínűleg a humán állomány kérdését tenném a tételsor élére. Ide csak olyan kollégát tudunk befogadni, akire a megfelelhetően hosszú betanulási időszak és a megfelelő vizsgák után rá merjük bízni az ország ellátásbiztonságát - és ez a mai magyar munkaerőpiacon nem egyszerű feladat.

Ugyanakkor a 650 fős cégben vannak olyan kollégáink, akik évtizedek óta ugyanazon az alállomáson dolgoznak ,és nekik aztán "nem lehet már újat mutatni"-, viszont a digitalizáció a rendszer- és a piacirányítást, valamint az IT-t is egyre újabb pályákra viszi, ahová szintén a megfelelő embereket kell tudni küldeni és felkészíteni. A projektmenedzsment pedig olyan összetetté vált, hogy az előttünk álló fejlesztési feladatok ellátásához szükséges létszám biztosítása külön is kiemelt HR-feladat.

A HR után a rangsorolás már nehéz, mert az egyik indukálja a másikat. Ha sürgősségi faktorok alapján tennék köztük némi különbséget, akkor a nagy feladatunk sorrendje most a rendszereink fejlesztése, a piacműködés és a rendszerirányítás fejlesztése. De ezek mind IT-, és finanszírozás függő kérdések is.

- Ha a nagy egészet nézzük: mi az, ami alapvetően megváltozik? Mondana példát, hogy miként és hol reagált erre a Mavir?

- A magyar villamosenergia-ipar klasszikusan arra a működési modellre épült, hogy az átviteli hálózat a nagy erőművek és az elosztó hálózatok közötti hálózat, és utóbbiakhoz csatlakoznak a végfogyasztók. Erre a modellre épült az átviteli hálózat, ezt fejlesztette, üzemelte és tartotta karban a teherelosztó, majd az ebből lett rendszerirányító vállalat. De a rendszer most már abba az irányba tart, hogy a nagy, ám kiöregedő erőművek helyére nem hasonló méretű újak érkeznek, sokkal inkább kisebb, decentralizált termelőerők. A fotovoltaikus erőművek és más kisebb teljesítményű egységek esetében így az a feladatunk, hogy néhány egység helyett ma már 2400 termelőegység tudja leadni a hálózatra teljesítményét. Erőművet építeni azonban nem a mi dolgunk, és nem tudjuk megítélni azt sem, hova éri meg, milyen új erőművet építeni. Azt tudjuk megmondani, hogy szükség volna új építésű, rugalmasan szabályozható erőművekre, és még több termelőkapacitásra.

Reagálni azonban arra már nekünk kell, és operátorként is nekünk kell azt kezelni, hogy nő a rendszerterhelés. A fogyasztási csúcsban tavaly megugrottuk a 7105 megawattot (MW), idén december elején is megközelítettük ezt, és nem látszik, hogy miért ne így volna a folytatás, mert az energiatakarékosabb fogyasztók használata mellett is egyre több eszközt kapcsolunk a hálózatra.

Hálózati szinten ez azt is eredményezi, hogy új fogyasztási súlyközpontok alakulnak ki. Ilyen Budapest környéke, ahol az agglomerációban rendre új területeken alakul ki olyan fogyasztási igény, amelyet a hálózatok építésekor nem kalkuláltak bele. Ha végignézzük az elmúlt évtized beruházásait, jól látszik a Bicskénél kezdődő, Ócsáig, illetve Gödig tartó budapesti déli körgyűrű. Ez a hálózaterősítés és hurkolás segíti a karbantartást, az üzemeltetést - és nem utolsósorban az ellátás biztosítását is. De kiemelten kezeltük Kelet-Magyarországot, ahol nem csak a termelőerő mennyisége szűkös (nagy erőműből csak a Mátrai maradt), és a korábbi keleti betáplálás is átalakult, mert ma már inkább osztrák és szlovák importra támaszkodunk.

A magyar hálózaton bőven vannak még a hetvenes években épült állomások és távvezeték szakaszok is, de azt, hogy mennyit és mikor kell vagy lehet cserélni, más tényezők is befolyásolják. Megváltoztak a szabványok, a gyártási technológiák, a felhasználási körülmények, és még az időjárás is. Bár egyszerűnek tűnik, hogy a változó termelési-fogyasztási görbék miatt sokkal többet kell kapcsolni, valójában azzal csak kis időt nyerünk, ha emiatt a korábban néhány kapcsolásra méretezett kapcsolókat olyanokra cseréljük, amellyel 5 percenként is meg lehet ezt tenni. Pont úgy működik ez, mint az autóiparban a stop-start automatika: be lehet építeni a 15 éves modellekbe is, de a rendszer egyszer csak "megadja magát" a pirosnál.

- Jelenleg mintegy 1500 MW ipari, napelemes termelőpotenciál termel a magyar áramhálózatra és további, mintegy 600 MW lehet a háztartási méretű napelemes potenciál. A Mavirnak ezeket az áramtermelőket, ha termelnek, az energiamix elejére, mindenki más elé kell sorolnia. Mennyire bonyolult ez?

- Úgy pontosítanék, hogy az 50 kilowatt fölötti, ipari méretű fotovoltaikus rendszerekből valamivel több mint 1400 megawattra van rálátásunk , az 50 kilowatt alatti, háztartási napelemek együttes kapacitása lassan eléri a 600 megawattot, vagyis meghaladja egy paksi blokk kapacitását.

A protokoll 15 évvel ezelőtt viszonylag egyszerű volt: a rendszerirányítás megkapta a nagyerőművektől a termelési menetrendet, azt összedolgozta a várható fogyasztói szintekkel, és - erős túlzással, de azt mondhatom, hogy - ennyitől a rendszer már "el tudott ketyegni". Ma viszont legfeljebb egy órát látunk előre, ami nagyobb bizonytalanságot jelent - és azt, hogy a pontos előrejelző képesség felértékelődik. Ez a helyzet több feladatot hárít a rendszerirányítóra, de a tervezhetőségnek az is a kritériuma, hogy az elegendő tartalék rendelkezésre állításához olyan együttműködni képes szereplőkre van szükség, akik ezt a tervezhetőséget lehetővé teszik. Egy-egy beavatkozáshoz az operátoroknak perceik vannak, így érhető, hogy a Mavir valójában egy informatikai vállalattá kellett, hogy váljon, mert csak így képes olyan monitoringrendszert működtetni, amely a kisebb beavatkozási időablakok döntési lehetőségei mellett is el tudja látni a feladatát. Ez jelentős szintű automatizálást jelent, és többszörös redundanciát.

- Október elején fontosnak tartották sajtóközleményben tudatni, hogy új napelemes rekord született (1034 MW), és néhány héttel korábban pedig a Napi.hu energetikai konferenciáján Ön tartotta fontosnak kiemelni, hogy a paksi teljesítményekhez mérhető, de időjárásfüggő áramtermelők egyre jelentősebb és egye általánosabb jelenléte mivel jár majd. A naperőművek kiszabályozása rutin vagy azért ezt még szokni kell?

- Inkább rutin ez már, de az egyensúlyteremtés annyiban ma tényleg izgalmasabb történet, hogy a termelési összkép sosem volt ennyire integrált. Az igazi kérdés az: milyen eszközökkel tudjuk mindezt kezelni?

- Azért az is érdekelne, hogy ez a magabiztosság érvényes maradhat-e 2030-ig, amikorra is - legalábbis ez van a kormány energiastratégiájában: - akár 6600 MW napelemes termelőerő lesz a rendszerben. Ez a jelenlegi szint ötszöröse, és akkor még szóba sem hoztam az olyan "serkentőszereket", ami legutóbb Lengyelországban akkora boomot idézett elő, hogy a friss prognózisok öt évvel közelebb húzták a korábbi céldátumot.

- Kicsiben ugyan, de megvolt már a mi az extrém példánk is, éppen idén tavasszal. Amikor a koronavírus-járvány első csúcsa miatt március végén, április elején a fogyasztás jelentősen visszaesett pont akkor, amikor a napelemek az éves csúcsaikra törnek. Akkor és ott belefutottunk egybe, plusz a környező országokban is ugyanez volt a helyzet; elsősorban a szlovákoknál meg a horvátoknál nagyon oda kellett figyelniük a rendszerük egyensúlyára. Az a cél, hogy minél rövidebbre szorítsuk le a tervezési és előrejelzési időablakot, annál több esélye lesz a fotovoltaikus termelőknek, nekik is be kell kapcsolódni a szabályozásba. Ezt is mindenki tanulja, de a tervezhetőségi kényszer nem ad más lehetőséget, minthogy a naperőműves termelőket is bevigye a a szabályozás oda, hogy ők is szigorúbban vegyék ezeket a kritériumokat, mert a kockázat is nagyobb, mint korábban.

és örömöt okoz, de a mi oldalunkról az elsődleges feladat akkor is az, hogy az elektronokat szét tudjuk teríteni az országon belül - vagy vissza tudjuk fogni a termelőket. Ez elemi feltétel a 6600 MW-hoz, és hogy a zöldenergiás kapacitásokat kezelni lehessen.  Ugyanakkor hozzá kell tenni ehhez azt is, hogy csak akkor tud jól működni a rendszerirányítás, ha megvan a megfelelő piac-működtetési oldal is. Ha a piaci struktúrákon nem fejlesztünk - rövidebb időablakokat, határkeresztező kapacitások kihasználtságának emelését, rendszerbiztonsági tartélékok fenntartását és piac-összekapcsolásokat értek ez alatt - akkor ezek a rendszerek nem tudnak európai szinten összeolvadni - márpedig ez az elvárás.

- Mennyit költhet erre a Mavir vezetőjeként 2025-ig?

- Van egy 10 éves fejlesztési tervünk, abban leírtuk a feladataink nagy részét az infrastruktúrát illetően is. A fejlesztési programunkat a következő öt évre majdnem napra pontosan fel tudnám sorolni; mit, hol, mikor és hova kell majd a rendszerbe beépíteni. Jellemzően nagyértékű beruházásokról van szó, összesen százmilliárdos nagyságrendben. Az talán segít a feladat és az ár viszonyrendszerének megértésében, ha elárulom, hogy egy-egy Mavir alállomás-építési projektje nagyságrendileg 15 milliárd forintba kerül és 2-3 évnyi munkánkba.

Problémának inkább azt érzem, hogy a kivitelezési és engedélyezési idők elkezdtek megnyúlni. Ezt valahogyan kezelni kell, mert e beruházásoknak időben be kellene fejeződniük ahhoz, hogy a változó igényekre reagálni tudjon.

Az ma már minden nagyobb városra igaz, hogy megnőtt és folyamatosan nő a fogyasztás, amit a hálózati oldalon kezelni kell tudni. Nekünk ez jelenleg 5000 kilométernyi gerinchálózatot jelent, amelyből, ha sokat fejlesztünk, lehet majd 5500 kilométernyi vezeték, de az elosztóhálózati cégek (értsd:  E.On, az Émász vagy az NKM - a szerk.) közép-, és kisfeszültségen 164 ezer kilométernyi hálózatot kezelnek.

- A Mavir egy minden fogyasztó által fizetett tarifából finanszírozott vállalat, igaz: állami cég. Ugyanakkor ez a bevétel inkább csak a mindennapi működtetésük finanszírozására elegendő, a 2018-as éves jelentésükben szereplő bruttó 30 milliárdos eredmény rekordnak számít. Honnan jönnek a százmilliárdok, miből finanszírozhatók majd a szükséges nagyberuházások?

- Minden tevékenységünket a tarifabevételekből finanszírozunk, amiben a hálózat fejlesztést célzó beruházások finanszírozása is cél. A megújulók integrációja miatt szükséges nagyértékű fejlesztésekre azonban a tarifa önállóan nem képes teljes mértékben fedezetet nyújtani. ezeket jellemzően hosszú távú hitelkonstrukcióban oldjuk meg. Az egyre szaporodó megújuló energiatermelők rendszerbe integrálása miatt jelentkező pluszfeladatok, illetve -terhek kezelésére pedig különböző uniós forrásokra támaszkodunk, célul tűzve ezzel ki az integrációs kérdések innovatív megoldását is.

- Ezt nem teljesen értem, ezért tisztázzuk, melyik a valószínűbb: az államnak is a zsebébe kell nyúlnia, vagy ezeket a plusz költségeket direkt módon a fogyasztókra terhelve, a tarifákba építik majd be?

- A tarifa kérdéssel nagyon hasonlóan küzdenek az elosztóhálózatos cégek is, mivel  a jelenlegi tarifastruktúra nem tud fedezetet nyújtani a hazai villamosenergia-rendszer átfogó fejlesztésének költségeire Egy lépéssel távolabbról az látszik, hogy a Mavir Zrt. jó helyzetben van, mert állami tulajdonban lévő cég. De ami a tarifabevételekből nem tud teljesülni, arra a Mavir jelenleg keresi a pályázati és egyéb finanszírozási megoldásokat.