Az Euronics idén az infláció további mérséklődésére és a vásárlási kedv visszatérésére számít, amit új üzletnyitásokkal támogat.
Bár 2023-ban az infláció növekedésével párhuzamosan a teljes magyarországi kiskereskedelmi forgalom csökkent, az árak emelkedése az év végére normalizálódott a műszaki piacon. Sőt, egyes termékkategóriák esetében a bázisévhez képest novemberre akár 10 százalékkal is csökkentek az árak: ilyen volt például bizonyos televíziók és az okostelefonok szegmense – írja közleményében a vállalat.
A novemberi Blue Week és Black Friday típusú kedvezmények idején a vásárlók átlagosan 66 százalékkal többet költöttek egy vásárlás során, mint az év során általában.
Az Euronics decemberben adta el a legtöbb terméket, sőt ez volt a cég történetének legerősebb hónapja. Kiemelkedő volt az árbevétel és az eladási darabszám pedig rekordot döntött. A negyedik negyedévben az online kiszállítással rendelt termékek eladási darabszáma a bázisévhez képest 23 százalékkal-kal, míg az ezekből származó árbevétel közel 40 százalékkal nőtt, ami szintén rekordnak számít az Euronics történetében.
- A legnépszerűbb termékek 2023-ban a háztartási kisgépek voltak;
- azon belül is a kézi porszívók, az automata kávéfőzők, airfryerek és mikrohullámú sütők iránt volt a legnagyobb a kereslet;
- az üzletekben az okostelefonokból;
- míg a webshopban az alulfagyasztós hűtőszekrényekből fogyott a legtöbb.
A bázisévhez képest némi visszaeséssel, de a háztartási nagygépek is egész évben slágerterméknek számítottak, ebben a kategóriában a legkeresettebb termékek az alulfagyasztós hűtőszekrények, az előltöltős mosógépek, illetve a beépíthető sütők és főzőlapok voltak.
Nem a háztartási gépeken spórolunk
A televíziók között egyre népszerűbbek az 55”-es és annál nagyobb képátmérőjű készülékek, de a novemberi és decemberi csúcsidőszakban pont a 40-43” televíziók iránti kereslet nőtt meg 2022 azonos időszakához képest.
Az infláció ellenére 2023-ban a megelőző évivel közel azonos volt az átlagos kosárérték: a vásárlók átlagosan 28 000 forintot költöttek el egy alkalommal a vállalat online és offline felületein. Az online kiszállítással rendelt termékekre elköltött összegek átlaga közel 57 000 forint volt 2023-ban.
2024-ben az infláció további mérséklődésére számítunk, a vásárlási motiváció pedig várakozásaink szerint lassan, de vissza fog térni. Továbbra is azt látjuk, hogy a fizikai üzlethálózat fontos szerepet tölt be, főleg a nagyobb értékű termékek megvásárlása esetén
– mondta Metykó Tibor, a vállalat marketing és kommunikációs igazgatója.
Ecomonitor
Gazdaságról egyszerűen, pénzügyeinkről érthetően! - Kedves Olvasónk! Ön Fellegi Tamás, az Economx.hu újságírója, kiemelt elemzőjének rovatát, az Ecomonitort olvassa. Nem is járhatna jobb helyen, hiszen a rovatban megjelenő elemzések többek között olyan érdekes témákra világítanak rá, mint a fiskális és monetáris politika kapcsolata – hogyan függ egyik a másiktól, miért lényegesek a különféle egyensúlyok (költségvetés, kereskedelmi mérleg, folyó fizetési mérleg).
Az Ecomonitor megvizsgálja továbbá az államadósság jelentését és jelentőségét, finanszírozását, azt, hogy hol és miért merülhetnek fel problémák ezen a téren. Áttekint mindent, ami az inflációval és az arra ható monetáris politikával kapcsolatos, a hazai folyamatokon túlmenően a régió országai, az EU-tagállamok illetve a legnagyobb gazdaságok is szóba kerülnek. Munkatársunk nyomon követi a forint árfolyamának érdemibb változásait, a stabilabb időszakokat elemzi, a befolyásoló okokat feltárja. Egyidejűleg követi a főbb devizák mozgását.
Bemutatja a kedvező befektetési lehetőségeket, azok nominális és reálhozamát, áttekinti a különböző befektetések kockázatait (kötvények, részvények, kriptodevizák). Beszámol az érdekesebb nemzetközi gazdasági eseményekről, így egy-egy ország kiemelkedő növekedéséről, felzárkózásáról, sikeréről vagy épp az ellenkezője: a súlyos gazdasági nehézségekről.
Fellegi Tamás írásaiban fontosnak tartja a részvénypiacon belül a hazai tőzsde szerepét, a BÉT-en forgó főbb, közkedvelt részvények mellett a kevéssé ismert papírokat, valamint az Xtend kategóriát is górcső alá veszi majd.
Ecomonitor, az Ön iránytűje a gazdaság térképén!
Jó olvasást kívánunk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!