Stílszerűen azt mondhatjuk, hogy manapság szinte a csapból is az folyik, hogy az emberi szervezet számára alapvető fontosságú a megfelelő folyadékpótlás. A test mintegy 70 százalékát ugyanis víz alkotja, és a víz fontos szerepet játszik a szervezet működésében, hozzájárul a normál testhőmérséklet-szabályozás fenntartásához és a megfelelő fizikai és szellemi működés fenntartásához.
EZEKNEK A KEDVEZŐ HATÁSOKNAK AZ ELÉRÉSÉHEZ AZONBAN NAPONTA LEGALÁBB 2 LITER VIZET EL KELL FOGYASZTANI.
Ásványvíz vásárlása esetén tehát nem ördögtől való kalkuláció a napi 50 forintos többlet kiadás 2024-től, hiszen ahogy ebben a cikkünkben arról részletesen beszámoltunk, minden 1 deciliter és 3 liter közötti űrtartalmú üveg, fém és műanyag palackos italtermékek (kivéve a tej- és tejalapú termékek) vásárlásakor visszaváltási díjat kell majd fizetni, amit persze később visszakaphatunk, ha a várható kényelmetlenségekkel mit sem törődve visszaszolgáltatja a boltnak a palackokat.
Zsebre megy a visszaváltás: ha kényelmes lesz, sikeres lehet
Késlekedik ugyan a kötelezőnek mondott palackvisszaváltási rendszer tényleges beindulása, de a téma már napirenden van a közbeszédben, sőt, kutatás is készült arról, milyen lakossági fogadtatásra számíthat a gyűjtögetős szisztéma.A közvélemény-kutatás legfontosabb megállapításait itt olvashatja.
A MAGYAR KÖZLÖNYBEN MEGJELENT RENDELET ÉRTELMÉBEN A NEM ÚJRAHASZNOSÍTHATÓ ITALCSOMAGOLÁSOK EGYSÉGES BETÉTDÍJA 50 FORINT LESZ, AZ ÚJRAHASZNOSÍTHATÓKÉT A GYÁRTÓ EGYEDILEG HATÁROZZA MEG.
Vizet prédikálunk
Most nem értekezünk arról, hogy a sörös, boros és pálinkás dobozok és üvegek betétdíja tovább növeli majd a palackokra fordított újabb extra költségeket.
SÖRT, BORT, PÁLINKÁT KOCSMÁBAN IS LEHET INNI, EZ AZONBAN MÉGSEM A LEGOKOSABB SPÓROLÁSI MÓDSZER, JÓLLEHET A BETÉTDÍJ ÉS A VISSZAVÁLTÁSSAL KAPCSOLATOS HERCEHURCA MEGÚSZHATÓ ÍGY.
Nézzük tehát, milyen módszerekkel lehet kiváltani a palackozott ásványvíz-vásárlást.
Csapvíz
A vízcsapból folyó víz nem mindenhol finom, de Magyarországon mindenhol ivóvíz minőségű. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) tájékoztatása szerint az ivóvíz minőségére vonatkozó követelményeket kormányrendelet szabályozza. A közműves ivóvíz szolgáltatás ivóvízellátó-rendszereken keresztül történik, amelyek egy vagy több település vízellátását biztosíthatják. Az ivóvíz minőségét a szolgáltatók a népegészségügyi hatósággal egyeztetett ütemtervnek megfelelően ellenőrzik, de a népegészségügyi hatóság saját ellenőrző vizsgálatokat is végez. A településeken szolgáltatott ivóvíz minőségének értékelése a települést ellátó ivóvízellátó-rendszer vízvizsgálati eredményein alapul. Ezek azonban az épületek belső hálózatában bekövetkező esetleges minőségromlást, például az ólomkioldódást, baktériumszaporodást nem tükrözik. A belső hálózatok megfelelő állapotáért és üzemeltetéséért, az ott bekövetkező vízminőségi változásokért az épület tulajdonosa vagy üzemeltetője felelős.
Szűrt víz
Ha valaki az ivóvíz-fogyasztáson a lehető legnagyobb megtakarítást akarja elérni, akkor szűrt csapvizet érdemes fogyasztania a palackozott ásványvíz helyett.
LÉTEZNEK CSAPRA KÖTHETŐ ÉS KANCSÓS VÍZSZŰRŐK.
A csapvíz ugyanis még speciális szűrőberendezésekkel és vízdíjjal együtt is jóval olcsóbb, mint a palackozott ásványvíz – erre a következtetésre jutott összehasonlító elemzésében a Pénzcentrum.
A KSH utolsó adatai szerint a szénszavas 1,5 literes ásványvíz 178, a szénsavmentes 180 forint volt átlagosan a boltokban. A lap számításai szerint ha az év minden napján csak egy üveg ásványvizet vennénk, átlagosan 166 forint áron, akkor 60 590 forintos kiadás keletkezik. Plusz jövőre az 50 forintos betétdíjat is hozzá lehet ehhez számítani.
Ugyanakkor az árakat összehasonlító oldalak információ szerint a legegyszerűbb vízszűrő kancsók 5-10 ezer forintba kerülnek, ráadásul egyes termékeknél egy vagy több tartalék szűrő is benne foglaltatik ebben az árban. Ha vásárolunk plusz szűrőt is – 150 liter szűrőkapacitással számolva 2-3 szűrő válthat ki napi egy palack vizet egy éven át –, akkor az még további 5-10 ezer forintos kiadást jelent.
Ezek szerint 10-20 ezer forintból kijön annyi víz évente, ami több mint 60 ezer forint kiadás lenne, ha ásványvizet vennénk. Természetesen a csapvíznek is van díja, ami egy liter víz árát kereken egy forintnak véve a 10-20 ezres kiadás mellett egy elenyésző 365 forintos tételt jelent évente.
A víztisztító kancsók a házi víztisztításban alkalmazott legegyszerűbb termékek, használatuk könnyű, helyigényük kevés, némelyik a hűtőszekrény ajtajában is elhelyezhető. Egyszemélyes háztartásban jó megoldás, de több fő esetén már érdemesebb csapra vagy pult alá szerelhető változatot választani a szűrőbetét cseréből adódó költségek miatt.
ÉRDEMES TUDNI, HOGY A KANCSÓK ÉS A BESZERELT SZŰRŐK EGYARÁNT MEGTARTJÁK A CSAPVÍZ HASZNOS ÁSVÁNYANYAG-TARTALMÁT.
Forrásvíz
Magyarország vizekben gazdag, ezért forrásvizekben is bővelkedünk. Országszerte több ezer forrás tör elő a föld mélyéből, melyek közül számos forrásnak külön nevet is adtak, és ezek a források többnyire turistautak mentén, vagy városok, települések lakott településrészein találhatóak.
Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy nem minden forrás vize iható. Vannak olyan források, amelyek bakteriológiailag nem alkalmasak emberi fogyasztásra, mások vizét vizét kémiai összetételük teszi emberi fogyasztásra alkalmatlanná. Léteznek továbbá olyan források, amiknek vize csupán olyan mértékben szennyezett, hogy azt gyermekek számára tartják fogyasztásra alkalmatlannak.
A ForrásVízŐrző Civil Hálózat adatbázisából kiderül, hogy
JELENLEG HAZÁNKBAN 6505 VÍZFAKADÁST TARTANAK NYILVÁN,
és ezek közül mintegy 3534 darab forrás élvez természeti oltalmat védett természeti terület részeként vagy védett természeti emlékként. A forrásvizek felsorolása is megtalálható a civil szervezet honlapján.
Szódavíz
Ha pedig szénsavas vízre, netán egy jó fröccsre vágyik az ember, akkor ott a szóda. Számos gyártó piacra dobott már szódakészítő gépeket, amik a sima csapvízből készítenek szódát, mégpedig úgy, hogy a készülékek többségén azt is be lehet állítani, hogy a szénsav milyen erősségű legyen.
A SZÓDAGÉP ÍZESÍTETT VIZEK KÉSZÍTÉSÉRE IS ALKALMAS, AKÁR SZÖRPÖT IS LEHET VELE CSINÁLNI.
A szódakészítő gépek egyszerűen működnek, tartozik hozzájuk egy szénsav patron, aminek a kapacitása a 70 litert is elérheti, de nyilvánvalóan ezt bizonyos időközönként cserélni szükséges. Az ilyen masinák használatával nincs szükség palackozott ásványvizekre, csökkenthető velük a kiadás, arról nem is beszélve, hogy cipekedni sem kell, és a lakásban is felszabadul az értékes hely, amit a visszaváltásra gyűjtögetett palackok elfoglalnának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!