– Magyarországon súlyos aszályhelyzet van. Különböző évszámokat említhetünk és az 1970-es, az 1940-es, vagy éppen az 1850-es évek óta nem látott szárazságról beszélhetünk. Mi a tényleges helyzet?

– A helyzet valóban súlyos. Az 1900-as évek eleje óta még soha nem volt a mostani helyzethez hasonló. Egyszer sem volt ennyire kevés csapadék az év első nyolc hónapjában, amely ilyen magas hőmérséklettel párosult volna. A hőhullámos napok száma az elmúlt 10 évben rekordokat döntöget. 2012, 2015 és 2021 után az idei év is több jelentős hőhullámot hozott. Az elmúlt 40 évben a hőhullámos napok száma az ország nagy részén 2-3 héttel megnőtt, ezt egyre nehezebb kezelni.  

Ami még különlegessé teszi 2022-t, és ami az aszályhelyzetet csak fokozta, hogy kevés előkészítő csapadék volt, tavaly 20 százalékkal maradt el az átlagtól az éves mennyiség, tavasszal is alig esett. 

Így tehát kritikus a helyzet, főként a Dunától keletre. A Tisza völgyében július végén még mindig voltak olyan területek, ahol a 100 millimétert sem ért el a csapadékösszeg.

– Mi a jellemző éves csapadékösszeg ezeken a területeken?

– Az országos átlag 580 milliméter körül van, amiben benne van az Alpokalja, ahol 700 milliméter feletti értékekkel is számolhatunk, de benne van a Tisza-völgy középső része is, ahol a legkisebb értékek vannak, körülbelül 500 milliméter.

A tavalyi év sem volt csapadékos, mindez azt eredményezte, hogy leürültek a vízkészletek. Ezt láttuk a Velencei-tónál is: amikor egymást követő években van vízkészlet hiány, akkor ezek a hatások szuperponálódnak, húzódik le a talajvízszint, csökken a talajnedvesség. 

– Most mire lenne szükségünk, hogy javuljon a helyzet? Folyamatos áztató esőkre vagy egy rendes télre, amikor hóborítás is van a talajon, netán egy kisebb árvízre?

– A csendes esők kellenének: többnapos, kitartó csapadékhullás öt-hat napon keresztül. Ez sokat javítana a vízgyűjtők helyzetén, a vízkészleteken. 

Természetesen nem hiányzik, hogy nagy viharok legyenek, erős fronti betörés, amely egyrészt helyi villámárvizeket okozna, elmosva egy fél falut. Most a nyáron nem volt ilyen tartósabb csapadékos időszakunk, pedig korábban minden nyáron van többnapos nagycsapadék, vagy júliusban, vagy augusztusban egy rövidebb időszak, amikor minden nap esett az eső.

Dr. Bíró Tibor.
Dr. Bíró Tibor.
Kép: NKE

– Heti egy enyhe eső nem oldaná meg a problémákat?

– Fontos lenne, hogy a talajt áztató eső érje, mivel így lenne beszivárgás a mélyebb rétegekbe. Most már az a gond, ha esik egy kis eső, az azonnal vissza is párolog. Részben ez az egész nyaras, szédületes aszály annak tudható be, hogy az óceánok hőmérséklet-változása miatt kevesebb volt a párolgás, ráadásul a ciklonok északabbra húzódtak.

A másik problémát az jelentette, hogy idén alig volt konvekciós csapadék: ez az a helyben képződő csapadék, ami a napközbeni párolgásból alakul ki. A kiszáradt a talaj és a visszaszorult vizes élőhelyek annyira lecsökkentették a területi párolgást, hogy nem tudott belőle csapadékesemény kialakulni.

– Megáll az az állítás, hogy a talaj is annyira felmelegedett, hogy egy kisebb eső azonnal visszapárolog?

– Részben igen. De eleve olyan helyzet alakult ki, hogy a melegebb levegő is akadályozza a csapadékképződést. A telítési páratartalommal emelkedésével a kondenzáció, vagyis kicsapódás esélye csökken.

– Az elmúlt hetek enyhébb esőzései mit jelentettek a talaj szempontjából? Hasznosultak, vagy azonnal elpárologtak?

– Minden eső jó, így a mostaniaknak is örülni kell. Viszont ezek hasznossága vízgyűjtő területenként eltér: ha nagy a területi kiterjedése, legyezőszerű a vízgyűjtő, kicsi az esése, akkor gyakorlatilag ez alig jelenik meg például felszíni vízfolyásokban. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy egy jelentősebb csapadékmennyiség a Velencei-tó szintjén is képes emelni.

Általánosságban viszont elmondható, hogy a mélyebb rétegek ugyanolyan vízkészlethiányosak, ami miatt még a mélyebb gyökerezésű növénykultúrák is megsínylik a mostani szárazságot. Ráadásul több területen még mindig nem volt elegendő eső, mert még csak lokális záporok, zivatarok alakultak ki, miközben egy igazi nagy kiterjedésű hidegfront lenne szükséges, ami aztán napokig áztatja a területet. 

– Földrajzilag hol lenne a legnagyobb szükség a csapadékra?

– Szinte mindenhol messze vagyunk attól, hogy rendes vízhozamok alakuljanak ki. A Tisza-völgy helyzete kritikus. A folyó vízgyűjtőjén 30 százalékkal kevesebb csapadék esett a sokéves átlaghoz képest, amely látványos. 

– Milyen jelenleg a Duna és a Tisza hajózhatósága?

– Nem nevezhető jónak: a Duna esetében most valamelyest javult a helyzet a vízgyűjtő területek esőinek köszönhetően. Vízlépcsők híján a hajózás, - beleértve az áruszállítást és a szállodahajózást - a magyarországi szakaszokon igazi hazárdjáték, a nagyobb merülésű hajókra ez különösen igaz.  De nem csak a hajózhatóság a probléma. A kis vízállások ellehetetlenítik a holtágak és az oldalágak vízellátását is, a középvízi medersüllyedések a mostani kisvizes helyzeteket még tovább súlyosbítják. 

– Historikus adatokat nézve, amikor hasonló aszály volt, milyen időszak következett? Volt ebben rendszer, vagy teljesen hektikus?

– Valamikor azt gondoltuk, hogy van benne rendszer. Tízéves ciklusokat korábban fel lehetett fedezni a csapadékeloszlásban. Például tudtuk azt, hogy a közepes belvizek tízévente alakulnak ki, a nagyon nagyok harmincévente: 1940-42 között voltak a valaha mért legnagyobb belvizek, majd 1966-70 és utána 1998-2000 között.

Kisebb elöntésekre 5-6 évente lehetett számítani, ami között 2-3 aszályos év meghúzódott. 

De mielőtt örülnénk: ez mostanra megdőlni látszik, egyre kevésbé támaszkodhatunk a korábbi tapasztalatokra. Az elmúlt 100 év adatai alapján nem jelenhetünk ki biztosat a jövőre nézve, az eloszlásokat már nem tekinthetjük stacionáriusnak. A klímaváltozás miatt a valószínűségszámításokat más alapokra kell helyezni, bonyolult klímamodellekkel lehet becsléseket tenni. Egyébként a csapadék mennyisége enyhén növekszik hazánkban, a tér- és időbeli eloszlással van a nagy gond.

Persze mindig attól félünk, hogy egy ilyen aszály után most biztos jön egy nagy árvíz. Most kifejezetten veszélyes lenne ez, mert a töltések is teljesen kiszáradtak.

– Ha már a gátak is kiszáradtak, a szárazság mennyire fenyegeti a talajban élő mikrobákat?

– Az élethez víz kell, és ez igaz a mikroorganizmusokra is, de szerencsére jó túlélők: betokozódnak, gyorsan visszaszaporodnak. 

Viszont a mikroorganizmusok biztosította szervesanyag-lebontási, mineralizációs, tápanyag-szolgáltatási folyamat jelentősen visszaesett. Míg az esőerdők esetében a leggyorsabb a talajképződés, a mi éghajlatunkon mintegy négyszáz év kell, hogy egy centiméternyi réteg kialakuljon.

A nedvesség hiánya kihat a műtrágyák hasznosulására is: víz nélkül képtelenek feltáródni, a növények nem tudják felvenni a tápanyagokat. Mindez a mezőgazdaságot még nagyobb kihívások elé állítja.

– Mennyiben segíthet ezen az öntözés? Magyarországon egyáltalán milyen lehetőségek vannak erre, hogy ne károsítsák a felszín alatti vizeket a kutakból való vételezéssel?  

– A felszín alatti vizek a legtöbb helyen nincsenek jó állapotban, a sekélyebb rétegek vízkészlete az egyensúly felborulása miatt lecsökkent, ami a mélyebb rétegeket is sérülékennyé teszi, ez pedig az ivóvízbázisok szempontjából is kockázatot jelent. Az államigazgatás nem véletlenül próbálta minden eszközzel a felszíni vizek használata felé terelni a gazdákat, 90%ban innen is nyerik a vizet az önözéshez.

Nagyon sok kút van az országban, amelyek nagy részéről nincsenek ismereteink, értelemszerűen vízjogi engedély nélküliek. Azt sem tudjuk, hogy hol vannak, milyen a talpmélysége, mennyi vizet termelnek ki belőlük. Kétségtelen, hogy ez a felszín alatti vízkészletekre nincs jó hatással, a talajvízszintek süllyedésének egyik okozója. 

Magyarországon elég kicsi az öntözési hajlandóság, a rendszerváltozás után 100 ezer hektár körülire csökkent. Tavaly 85 ezer hektárnyi termőföldet öntöztek az ötmillióból, tavalyelőtt még siralmasabb volt a helyzet.

– Ha nem öntözünk, mit tehetünk az ilyen aszályos helyzetekben? Egyáltalán van rá hatásunk, vagy csak imádkozni lehet, hogy essen csapadék?

– Mitigáció és adaptáció, ezek most az uniós jelszavak. Vagyis csökkenteni kell a káros hatásokat, és alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez. 

Van lehetőség arra, hogy a talajaink nedvességkészletét minél jobban megőrizzük. Emellett dúsíthatók a talajvizek például mederbeni tározással. Ehhez persze jónéhány műtárgyat kell létesíteni a mederhálózatunkon. Nagy vízfolyásaink lépcsőzése elkerülhetetlen, ha a vízpótlásról gondoskodni akarunk az Alföldön. 

A csapadékosabb időszakok kisebb árhullámait ki kell vezetni gravitációsan a főmederből, feltölteni a vízszétosztó hálózatot. Fejleszteni kell a térségi vízátvezetéseket a vízhiányos területeken (Nyírség, Hajdúsági Löszhát, Homokhátság, Dél-Békés), ezek egy részének előkészítése meg is kezdődött. 

A tél végi, kora tavaszi belvizeket mozaikosan vissza kell tartani a tájban, egyfajta zöld infrastruktúrát kell erre létesíteni. A mély fekvésű, víznyomásos területeken, eltemetett folyómedrek mentén kell sekély területi tározásokat biztosítani és nem szabad engedni, hogy a belvízöblezetek mélypontjaira gyülekezzenek a vizek, melyeket aztán szivattyúsan befogadókba emelünk. A beszivárgó vizek gyarapítják a talajvizeket, a vizes élőhelyek párolgása pedig segítik a konvekciós csapadékok képződését.

Ezentúl rá kell jönnünk arra, hogy az öntözési gyakorlatunkat is gyökeresen meg kell változtatni. Akkor kell a jelentősebb vízpótlást végezni, amikor készletek vannak. Az idényen kívüli öntözés gyakorlatát be kell vezetni, szabályozni kell az öntözővízhez való hozzáférés idejét, de a térségi vetésszerkezeteket is, hogy a csúcsvízigények csökkenthetők legyenek. 

Bizonyos területeken eljuthatunk akár odáig is, hogy nem műveljük a talajt (no tillage), direktvetést és mulcsozást alkalmazzunk, a vízpótlást pedig felszín alatti mikroöntözéssel oldjuk meg. Az öntözési eljárásokban a víztakarékos megoldásokat kell előnyben részesíteni, az öntözési normák helyett precíziós vagy akár deficitöntözésben kell gondolkodni. A jó hír, hogy ezek a technikák, technológiák a rendelkezésünkre állnak.

– Ha nem cselekszünk, akkor lesznek magyar sivatagok?

– Már most is vannak konkrét jelek: a Duna-Tisza-köze és a Nyírség egyes területein megjelentek homokdűnék, amelyeken a fedőnövényzet is elpusztul ebben a szárazságban. A sivatagosodás annak is köszönhető, hogy a homokot megkötő mezővédő erdősávokból egyre kevesebb van. Találni már olyan részeket Magyarországon, amelyek sivatagos filmforgatási helyszínek lehetnének.

– Az idén több európai folyó vízhozama is annyira alacsony volt, hogy a torkolattól 40-50 kilométerekre is visszafolyt a tengervíz. Gyakorivá válhat ez a Pónál, vagy a Garonne-nál?

– Magyarországon is előfordult az idén egy-két vízfolyáson, hogy magasabbra került az alvíz, mint a felvíz, így lényegében visszafelé folyt a víz. A tenger visszafolyása az édesvízi élővilágot jelentősen károsítja, de a talajvíznek is árt. Nem hiszem, hogy bárki kételkedne most már benne, hogy ezek a jelenségek bármelyik évben előfordulhatnak.

A klímaváltozás az idén tényleg kimutatta a foga fehérjét. Nemcsak a Pó-völgyében, de Kínában is. A szélsőségek másik végletére látunk példát Pakisztánban, vagy éppen az Egyesült Államok bizonyos részein, ahol özönvizek alakultak ki, mert annyira egyenlőtlen lett a csapadékeloszlás a világon.

Névjegy

Dr. Bíró Tibor 1970-ben született, 2017 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense és dékánja, korábban ugyanezt a posztot töltötte be a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karán 2014-2016 között. Előtte oktatott a Károly Róbert Főiskolán, ahol kutatási és innovációs rektorhelyettes is volt a dékáni poszt betöltése mellett, ezt megelőzően pedig a Debreceni Egyetemen dolgozott. Főbb kutatási területei a belvízi jelenségek vizsgálataira vonatkoznak, a digitális terepmodellek és idősoros analízisek vízgazdálkodásban való alkalmazásával, a belvízi elöntések gyakoriságának statisztikai vizsgálatával, a belvíz-veszélyeztetettség térképezésével, valamint belvíz-hidrológiával és az összegyülekezési folyamatok elemzésével foglalkozik. Emellett szakértője a felszíni vízfolyások vízrajzi és hidraulikai vizsgálatának, a távérzékelés vízgazdálkodási és katasztrófavédelmi alkalmazásának, továbbá a digitális medermodellek módszertani fejlesztésének és a vízminőség-védelmi modellelemzésnek.