Húszezer kérelmezőből csak húsz letelepedésikötvény-igénylőt és 44 hozzátartozót utasítottak vissza a magyar hatóságok nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági kifogással az egész világról a kötvényprogram négyéves fennállása alatt - közölte Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának részben zárt ülésén március 5-én.
A szerv vezetője más ügyel összefüggésben szólalt meg, de az ellenzéki képviselők kérdéseire váratlanul megemlítette azokat az adatokat, amelyeket korábban nem hoztak nyilvánosságra - írta a napilap.
Kapcsolódó
A Magyar Nemzet közérdekűadat-igénylésére a hivatal addig csak annyit ismert el, hogy három kínai magánszemély kérelmét utasították vissza nemzetbiztonsági okokból. Vagyis az összesen 64 érintett túlnyomó többsége a már ismert adatok szerint valószínűleg Oroszországból, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából próbálkozott, mert Kína után ezekből a térségekből érkezett a legtöbb igénylő.
Fotó forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél

Emelkedett a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
