Először zárt nyereséggel a két új paksi atomerőművi blokk üzemeltetésére létrehozott Paks II. Atomerőmű Zrt. Az eddig menetrendszerűen veszteséget könyvelő cég tavaly 1 milliárd 158 millió forint adózott eredményt ért el, és az állami tulajdonos úgy döntött, hogy a pénzt nem veszi ki, hanem az eredménytartalékba helyezi.
Üzemi szinten különben veszteséget mutatott ki a paksi cég, de a pénzügyi műveletek bő hatmilliárd forintos eredményével pozitívba fordították a mérleget. Ez az összeg a hitelintézeteknél lekötött bankbetétek és a diszkont értékpapírok kamataiból származik – írja a 24.hu.
A Paks II. Zrt. könyveiben 52 milliárd forint bankbetétet és a forgóeszközök között 93,485 milliárd forint értékű, a költségvetés hiányát finanszírozó államkötvényt és diszkontkincstárjegyet tüntettek fel a múlt év végén. A megelőző évben az értékpapírállomány még a 3 milliárd forintot sem érte el.
A kamatbevételek 2,5 milliárdos növekedése mellett az is javította a képet, hogy faragtak a kiadásokon is. A bérköltség 9,3 milliárdról 8,9 milliárdra csökkent 2022-höz viszonyítva, a személyi jellegű ráfordítások pedig összességében 12,6 milliárdról 11,9 milliárdra mérséklődtek. Tavaly áprilisban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 135 milliárd forint tőkeemelést hagyott jóvá.
630 milliárd forint közelében jár a tőkeágon a Paks II-be juttatott közpénz mennyisége.
Az új paksi atomerőműblokkok építése látványosan megcsúszott. a következő évtized elején állhatnak üzembe az új blokkok. Az építkezésből eddig lényegében egy hatalmas gödör készült el, csak ezután kezdődhetett el az atomerőmű érdemi részének kivitelezése. A cég 2014-es alapítása óta a huszonegyedik tőkeinjekcióját kapta, így a jegyzett tőke tíz év alatt 9 milliárdról 273 milliárdra emelkedett.
Gigantikus gödör tárul elénk Pakson, jött egy dátum az új erőműről
Előbb-utóbb a nukleáris szakmának nemcsak Magyarországon, hanem uniós szinten is választ kell találnia a szakmai utánpótlás kinevelésére, de a magyar cégek lépéselőnyben vannak - vélekedett az Economxnak adott interjúban a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!