A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat egy 42 éves nővel szemben, aki Kaposvár közelében háromszor is indokolatlanul fékezett egy autós előtt, aki az utolsó alkalommal az összeütközés elkerülése miatti fékezésénél kocsijával kisodródott azt úttestről és tetejére borulva állt meg - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint a vádlott 2020 januárjában a délutáni órákban Kaposvárról vezetett hazafelé, amikor még a lakott terület végét jelző tábla előtt beérte a sértett autóját, aki betartotta az útszakaszon érvényben lévő 30 km/óra sebességkorlátozást, így a vádlott is lassabb haladásra kényszerült - ismertette az esetet az ügyészség.
Kaposvárt elhagyva a nő megelőzte a már gyorsuló és továbbra is szabályosan közlekedő járművet, de azért, hogy azt a korábbi lassú közlekedése miatt megleckéztesse, hirtelen - forgalmi ok nélkül - lefékezett előtte. A nőnek azonban egy fékezés nem volt elég, a "büntetőfékezést" kis ráhagyásokkal még kétszer megismételte. A sértett autós a harmadik alkalommal azonban nem tudta az intenzíven fékezett járművét az úttesten tartani, onnan lesodródott és az út melletti füves területen eredeti haladási irányával ellentétesen a tetejére borult.
A balesetről a sértett autós mögött közlekedő személy tett bejelentést. A büntetőfékező nő a helyszínen nem állt meg, a 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett autósnak segítséget nem nyújtott.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott a vádlottal szemben - írta Horváth Szilárd főügyész a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Ebben is kenterbe verték a Teslát, kijöttek a BYD számai
