Matolcsy György jegybankelnök Komjáthi Imre szocialista képviselő írásbeli kérdésére elárulta a pontos számokat arról, hogy hány családnak okoz gondot a felvett babaváró hitel törlesztése.
A jegybankelnök tájékoztatása szerint a csaknem 228 ezer babaváró hitelszerződésből 1700 szerződés volt legalább 30 napos késedelemben, ebből pedig több mint ezer szerződés volt 90 napos késedelemben.
A 2023 szeptemberében fennálló, mintegy kétezer milliárd forint értékű babaváró hitelállományból pedig 15 milliárd forint törlesztése volt legalább 30 napos késedelemben (0,8 százalék) és 9 milliárd forint volt minimum 90 napos késedelemben (0,4 százalék).
Matolcsy György közlése szerint a késedelmes háztartások a késedelemmel nem rendelkezőkhöz képest nagyobb arányban élnek községekben és kisebb arányban a fővárosban, a lejelentett jövedelmük alapján pedig nagyságrendileg 20 százalékkal alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek.
Arra a kérdésre, hogy az idei évben előreláthatólag mennyivel nőhet a nemfizetők száma, a jegybankelnök azt a választ adta, hogy az MNB nem rendelkezik a babaváró adósok késedelmére vonatkozó előrejelzéssel.
Százezrek múlhatnak rajta, melyik banknál igényeljük a babavárót
Nagyon nem mindegy, hogy a házpárok melyik pénzintézetnél bonyolítják le a hiteligénylést.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!