A munkáltatóknak számára fontos lehet, hogy alkalmazottaik a munkaviszonyuk esetleges megszüntetése esetén ne helyezkedhessenek el valamely versenytársuknál, illetve ne hasznosíthassák a korábban megszerzett ismereteiket. Ennek érdekében kerülhet sor akár a munkaszerződésben, akár külön versenytilalmi megállapodás megkötésére.

A régi Mt. alapján a munkavállalót a versenytilalmi kötelezettség legfeljebb három évig terhelhette, melyet az új Mt. legfeljebb két évre korlátozott. A versenytilalmi korlátozás ellenértéke kapcsán pedig - a korábbi ítélkezési gyakorlattal összhangban - a törvény rögzít, hogy a versenytilalmi kötelezettség a munkavállalót csak megfelelő ellenérték fejében kötött megállapodás alapján terhelheti.

Kapcsolódó

Vezetőknél hol a határ?

Logikusan vetődik fel a kérdés, hogy hol húzódik a határ a felek rendelkezési szabadságában, vagyis a munkáltató meddig mehet el, jogszerű lehet-e egy akár tíz évre, egy forintos ellenértékékkel kötött versenytilalmi megállapodás? A kérdésre véleményünk szerint a munkajogban érvényesülő olyan alapelvek, mint jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás elve, a joggal való visszaélés tilalma, vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megfelelő arányának elve adhat választ, melyeknek vezető állású munkavállalók esetén is maradéktalanul érvényesülnie kell - véli Csengery Levente, a KCG Partners Ügyvédi Társulás szakértője.

A megfelelő ellenértékről az évek során kiterjedt ítélkezései gyakorlat alakult ki, deklarálva többek között, hogy a munkáltató csak "megfelelő, arányos ellenérték fejében lehet jogosult arra, hogy a munkavállalója számára meghatározott ideig, jóhiszemű és tisztességes feltételekkel további jogviszony létesítését megtiltsa.

Mi a bírósági gyakorlat?

Egy közelmúltban zárult munkajogi perben meglepő döntés született. A vezető állású munkavállaló munkaszerződése rögzítette, hogy az Mt. rendelkezéseitől eltérve, a versenytilalmi megállapodás a munkavállalót a munkaviszony megszűnését követő három évig kötötte, melynek során a munkavállaló semmilyen üzleti kapcsolatot nem tarthatott fent a munkáltató versenytársaival az egész világon, mely kötelezettség teljesítéséért azonban semmilyen ellenértékre nem volt jogosult.

A perben az elsőfokú bíróság ítéletében kimondta, hogy a vezető állású munkavállalónál az Mt. rendelkezéseitől a felek eltérhettek, így a munkaszerződésben a versenytilalmi megállapodás kikötésére jogszerűen került sor. A másodfokon eljáró bíróság azzal korrigálta az elsőfok döntését, hogy "a versenytilalmi megállapodás visszterhes jogügylet, annak megkötésével a munkavállaló azt vállalja, hogy - megfelelő - ellenérték fejében meghatározott magatartástól tartózkodik." A másodfokú bíróság álláspontja szerint ezért még vezető állású munkavállaló esetén sem lehetséges olyan mértékű eltérés az Mt.-től, mely a jogintézményt ingyenessé teszi, ezért a perbeli esetben a versenytilalmi kikötést jogszabályba ütközés miatt semmisnek, azaz érvénytelennek nyilvánította.

A két bírósági fórum döntése közötti jelentős eltérés pedig legalábbis nyugtalanító és arra utal, hogy a kérdésben még nem alakult ki egységes bírósági álláspont - mondta Csengery Levente.