Néhány éve a bankok kötelesek kimutatást készíteni az ügyfelek számára január végéig az előző évben felszámított költségekről. A Bankmonitor számításai szerint ez az összeg 42 ezer forint lehetett átlagosan 2023-ban.
A 24.hu felmérésében átlagban 30–43 ezer forint jött ki attól függően, hogy két speciális számlánál figyelembe vették-e a kedvezményeket. Összesen 11 bankszámlát vizsgáltak meg, ezek közül a legkevesebbet egy nyugdíjasnak számított fel a bankja (16 ezer forint), a legtöbbet pedig egy prémium számlánál (94 ezer forint, ebből azonban 66 ezer visszatérítésre került).
A felmérés alapján összességében a teljes banki költség 40–50 százaléka lehetett a tranzakciós illeték, az összeg 3400 és 49 600 forint között lehetett, átlagosan nagyjából 20 ezer forint.
A portál annak is utánajárt a költségvetésekben, hogy a 2013-tól bevezetett tranzakciós illetéknél mennyi volt az előirányzat és a teljesülés. Eszerint az indulás évében, 2013-ban 300 milliárd forint feletti bevételt várt a kormány, amiből mintegy 260 milliárd forint teljesült. A tavalyi előirányzat 332,4 milliárd forint volt, azonban a zárszámadás hiányában egyelőre nem tudni, hogy ebből mennyi teljesült.
Az MNB a 24.hu megkeresésére azt válaszolta, hogy az általa publikált előzetes statisztikai adatok szerint 2023-ban a hitelintézeti szektor díj- és jutalékbevétele összesen 1114 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a tranzakciós műveletekből származó bevételeket is lefedő pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység alcsoport bevétele 509 milliárd forintot tett ki tavaly.
A jegybank adatai szerint a bankszektor által befizetett tranzakciós illeték a tavalyi évben 305 milliárd forint volt, azaz a teljes díj- és jutalékbevétel megközelítőleg 30 százalékát, míg a pénzforgalmi tevékenység (beleértve a kártyaüzletágat is) bevételeinek (738 milliárd forint) körülbelül 40 százalékát tette ki a bankok által fizetett illeték értéke.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
