A Nemzeti Hauszmann Program keretein belül teljes magasságáig visszaépül az egykori Honvéd Főparancsokság, újjáépül a kommunisták által lerombolt egykori Külügyminisztérium és József főherceg palotája, átadják a Lovardát, a Főőrség épületét, valamint a Stöckl-lépcsőt - idézi a vg.hu a Mandiner interjújából a kormánybiztost, aki a csaknem háromszáz embert foglalkoztató Várkapitányság működését felügyeli.
Megújulnak a várba vezető utak, sétányok, lépcsők; a cél, hogy hogy gyalog, kényelmesen, "bokatörés nélkül" is fel lehessen jutni a várba, ezért két, harminchárom személyes óriáslift beépítésével akadálymentes közlekedést is biztosítanak majd a Palota út felől.
Kapcsolódó
A kormánybiztos hangsúlyozta, évszázadokon keresztül harmóniában fért meg egymás mellett az államélet, a polgári világ és az egyházi kultúra a várban, ezt ők sem szeretnék megtörni, ezért cél az is, hogy az előbb említett funkciókat erősítsék. Az, hogy az államigazgatás ismét helyet kap a várban, nem jár együtt azzal, hogy kevesebb szabadidős, kulturális vagy közösségi tér áll majd az emberek rendelkezésére - mondta Fodor Gergely.

A program az emberekről szól, nekik építik a várat, és nem az autóknak. A parkolási problémát a várgarázs megoldja majd, ugyanakkor hosszú távon nem elképzelhetetlen korlátozni az autók számát, de ez semmiképpen nem érintheti az ott élőket, ők továbbra is bármikor behajthatnának.
A Nemzeti Hauszmann Programra 36 milliárd forintot különített el a kormány; a várgarázs megépítése és a területrendezés körülbelül 10 milliárdos beruházás, míg az összes várfal rendbehozatala 7 milliárd forintba fog kerülni, a maradékból pedig a többi fejlesztést finanszírozzák.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Békét is akar majd Putyin, de előbb a Fekete-tenger maradékát

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
