Csak minden második fővárosi tartja elfogadhatónak, hogy a BKV dolgozói a járvány idején béremelési követeléseik teljesítése érdekében sztrájkot szervezzenek - idézi a Népszava a Publicus intézet felmérését. A járványtól függetlenül viszont 65 százalékuk támogatja a bérharcot. A legmegértőbbnek a Jobbik szavazói bizonyultak, kétharmaduk pandémia idején is elfogadhatónak tartja a munkabeszüntetést.
Normál időkben a többi ellenzéki szavazó is jobban támogatja a harcos érdekérvényesítést, a kormánypártok hívei viszont mindkét esetben elutasítók, pandémia idején csaknem kétharmaduk ellenzi a sztrájkot, egyébként pedig a fele. A válaszadók 61 százaléka szerint a főváros azért nem tud béremelést adni a BKV-dolgozóknak, mert az Orbán-kormány a járványhelyzetre hivatkozva durván megvágta az önkormányzatok bevételeit, bár a megkérdezettek harmada azt is megemlíti, hogy az önkormányzati cégek, különösképpen a BKV, borzasztóan pazarlóan működik.
A BKV leállása a legrosszabb helyzetbe az MSZP-szimpatizánsokat sodorná, 80 százalékuk mondta azt, hogy befolyásolná az életüket, míg negyedük szerint ellehetetlenítené a közlekedésüket. A momentumosoknak se jönne jól a leállás, 68 százalékuk mondta ezt, de nagy részük megoldaná valahogy a közlekedését. A kormánypárti válaszadók alig fele mondta azt, hogy nehézségeket okozna a sztrájk, a jobbikosoknak pedig alig három százaléka mondta, hogy nem tudnának eljutni egyik helyről a másikra.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe
