2025 elejére tolta ki az euróbevezetés céldátumát Bulgária – írja a bolgár kormány bejelentésére hivatkozva az MTI.
A halasztást a kormány egyáltalán nem indokolta. Ugyanakkor az akkori pénzügyminiszter már február elején úgy vélte, hogy az eredetileg 2024 elejére tervezett euróövezeti csatlakozásnak nincs sok esélye, mert Bulgária lemaradásban van a szükséges törvényi előfeltételek megteremtésében.
Bulgária eredetileg 2024 elejére tervezett euróövezeti belépését időközben több szakértő is kétségbe vonta: többek között a magas infláció miatt. A nemzeti statisztikai hivatal kimutatása alapján 2022-ben 15,3 százalékos volt az éves infláció Bulgáriában, ami a nyolcadik legmagasabb ráta volt az EU-ban.
Az euróövezethez való csatlakozás egyik fő kritériuma ugyanis az árstabilitás: ezt a tagállamok által 1993-ban ratifikált maastrichti szerződés rögzíti.
Ez arról szól, hogy az uniós összehasonlítási célokra kalkulált éves harmonizált fogyasztói árindex (HICP) nem lehet 1,5 százalékponttal magasabb, mint a három legjobb árstabilitással rendelkező tagállam inflációs rátájának az átlaga.
Bulgáriában 6,4 százalék volt az infláció szeptemberben az augusztusi 7,5 százalék után, míg az euróövezetben az augusztusi 5,2 százalékról szeptemberben 4,3 százalékra, az EU-ban 5,9 százalékról 4,9 százalékra változott.
Ebben a fontos mutatóban az EU élén állunk
Jól teljesített a pénzlehívásban Magyarország: míg hazánk 94 százalékon áll, addig az EU-átlag mindössze 85 százalék. Bővebben --->Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak