Az OPTEN adatai szerint a működő magyarországi társas vállalkozások száma 11 ezerrel csökkent 2024 végére. Több mint 35 ezer cég szűnt meg tavaly, miközben az új cégalapítások száma alig haladta meg a 24 ezret.

2024-ben 505,7 ezer társas vállalkozás volt aktív, ami 2,2 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest.

A cégszámcsökkenés elsősorban:

  • a feldolgozóipart (2,8 százalékos visszaesés, több mint ezer cég);
  • az építőipart (3 százalékos csökkenés, közel 2 ezer cég);
  • illetve a kereskedelem és gépjárműjavítás területét érintette, ahol meghaladta a 3 ezer céget (mínusz 2,9 százalék) a veszteség.
  • Az adminisztratív szolgáltatások és az oktatás szintén zsugorodott, mindkét szektorban 2,8 százalékos visszaesést regisztráltak.

Az új felszámolási eljárások száma továbbra is 15 ezer felett maradt, amiből az építőipar 4 ezer, a kereskedelem pedig 4300 vállalkozással volt érintett – írja az üzletem.hu 

Mérséklődő cégalapítások

A cégalapítások száma tovább mérséklődött, 2024-ben több mint 24 ezer új vállalkozás jött létre, ami közel 10 százalékos csökkenés a 2023-as adathoz képest.  A cégmegszűnések aránya azonban továbbra is magas maradt:

a bezárt vállalkozások száma meghaladta a 35 ezret, ami enyhe csökkenés a 2023-as, több mint 37 ezres értékhez képest.

A felszámolási eljárással megszűnt cégek száma megközelítette a 18 ezret, ami a fizetésképtelenség erősödését mutatja. A kényszertörlési eljárással történő megszűnések száma a 2023-as 8 ezres értékhez képest jelentősen, 6 ezer alá csökkent. Látványosan visszaesett a végelszámolással megszűnők száma, 2023-ban még közel 19 ezer cég döntött a rendezett befejezés mellett, addig tavalyi évben ez a szám 10 ezer körülire mérséklődött.

Az új felszámolási eljárások száma továbbra is jelentős maradt, 15 ezer felett, ami országosan 3 százalékos arányt jelent, ez enyhe csökkenést jelent a 2023-as 4 százalékhoz képest. Az építőipar és a kereskedelem a legérintettebb szektorok, előbbi 4 ezer, utóbbi 4300 vállalkozást veszíthet el a jövőben. A feldolgozóiparban is érzékelhető a nyomás, közel ezer cég került új felszámolás alá. 

Kemény évet zártak a vállalkozások

Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője szerint „a cégmegszűnések és a működő vállalkozások számának folyamatos csökkenése azt jelzi, hogy a gazdasági környezet továbbra is jelentős kihívások elé állítja a magyar vállalkozásokat”.  A nemrég zárult évben a GDP növekedése várhatóan 1 százalék alatt marad, amit befolyásolt

  •  az uniós pénzek elmaradása;
  • a gyenge kormányzati és vállalati beruházási kedv;
  • és az utóbbi évekhez képest magas kamatkörnyezet.

Ezenfelül tovább nehezítette a gazdasági szereplők helyzetét a forint árfolyam-ingadozása, a fő exportpartner, Németország gyenge gazdasági teljesítménye, valamint az autóipar és az akkumulátor gyártás visszaesése.