A kormánypártoknál sem a rezsicsökkentés, sem a migráció nem került le a napirendről, érezhetően kellett egy olyan új orientációs pont, amelyhez képest lehet ismételten politikai akciókat, és szakpolitikai kezdeményezéseket megvalósítani. Ez lett a családtámogatási rendszer.
Amennyiben a következő években nem lesz valami váratlan probléma, akkor a Fidesz-KDNP a ciklus teljes egészében ezt a programot építi majd politikai értelemben, és próbálja meg az ellenzéket belekényszeríteni egy olyan szerepbe, amikor rájuk sütheti, hogy ők nem segítik a magyar népesség fogyásának megállítását.
Kapcsolódó
Már megint a számok
Egy politikai termék azonban akkor tud jól és stabilan működni, ha annak sikeressége a bevezetés pillanatától kezdve garantálható - véli a Policy Agenda (PA). Így volt ez a rezsicsökkentés esetében is, hiszen a lakossági árakat a kormány határozta meg, így a meghirdetett árcsökkentés is garantálható volt. A migráció kérdése viszont már több bizonytalanságot tartalmazott, de könnyen felmérhető volt, hogy az útvonal elterelése Magyarország felől Horvátország, Szlovénia irányába meghozza majd azt a felmutatható politikai sikert, hogy csökkent az illegális menedékkérők száma az országban.
A családtámogatási rendszer fokmérője, - miután a kormány problémaként a fogyó nemzetet fogalmazta meg - az, hogy valóban megáll-e a népesség csökkenése. Ezzel a PA szerint az a probléma, hogy egy egzakt adatról van szó, ami sok tekintetben teljesen független a kormány bármilyen politikai intézkedésétől.
A KSH statisztikai adatai továbbra is magas halandóságot, és ennél alacsonyabb születésszámot mutatnak, 2019 januárjában például rekordalacsony volt a születések száma - emeli ki a PA, amely szerint ha az elsődleges adatok nem kellően támasztják alá a szakpolitikai termék sikerességét, úgy nehezebb lesz a választók számára indokokat találni.
És ha jön a válság?
A kormányzat pár hónapja egyre erősebben egyfajta gazdasági válság elő-kommunikációt folytat. A PA szerint ennek oka lehet, hogy - tanulva a 2008-as krízisből - a kormány úgy érzi, hogy a választók felkészítése mérsékelheti azt a sokkot, amelyet elszenvedett bő egy évtizeddel ezelőtt a magyar társadalom. Ennek a gazdasági válságnak ugyanis egyértelműen látszik a hatása az élveszületések számában: 2008-ban még majdnem 100 ezer gyerek született, ez a szám 2010-re 90 ezerre csökkent. A válság okozta létbizonytalanság csúsztatott hatása (kilenc hónapos) ugyanis ekkor jelent meg a statisztikában látványosan.

A magyar társadalom az elemzők szerint azóta sem heverte ki ezt a sokkot, hiszen a születések száma most is nagyságrendileg ezen a szinten van. Egy újabb gazdasági visszaesés, - amelyet egyszerre táplálhat a nemzetközi környezet és az az EU-s források kifutása - ismét elbizonytalaníthatja azt a generációt, amely gyerekvállalást tervez.
A családtámogatási rendszerre épülő kormányzati ciklus - a PA megítélése szerint - több politikai kockázatot rejt magában, mint a rezsicsökkentés, vagy a migráció kérdése volt. Egy-egy hónap rosszabb statisztikai adatai alapján az ellenzék ugyanis könnyen pálcát törhet a családtámogatási intézkedések felett.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Mélyrepülésben az EU gazdasági hangulatindexe, a magyar ipar sem a fénykorát éli
