A megalapozott gyanú szerint a férfi tagja volt egy bűnszervezetnek, amely 2017-től kezdődően bűncselekmények elkövetése végett cégeket vásárolt vagy alapított tipikusan szerb vagy más alacsony egzisztenciájú strómanok vezetésével.
A tényleges gazdasági tevékenységet nem végző cégek bankszámlái felett rendelkezése a bűnszervezet tagjainak volt, ezeken keresztül 2-5 százalék közötti jutalékért cserébe fiktív számlázásból származó pénzeket futtattak át.
Kapcsolódó
A fiktív számlákkal a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő cégek mentesültek a jellemzően uniós beszerzések belföldi forgalomba hozatala után fizetendő áfa megfizetése alól, amelyet így senki nem fizetett meg az állami költségvetés felé - írta a főügyészség.
A most elfogott gyanúsított közvetített a fiktív számlákat biztosító bűnszervezet és a valótlan számlákat befogadó zöldséggel, gyümölccsel nagybani piacokon kereskedő cégek között, amelyek 2018 decemberétől 2019 májusáig az állami költségvetésnek 982 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.
Az elkövető a nyomozás során megszökött, és 2019 októberében Ugandába távozott. A nemzetközi és európai elfogatóparancsok alapján a férfit a holland igazságügyi hatóságok fogták el, és adták át nemzetközi együttműködés keretében a magyar hatóságoknak.
A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés tényére, valamint a szökés, elrejtőzés veszélyére figyelemmel tett indítványt a gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.
Az ügyészi indítványról a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön dönt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!