Idén már biztosan nem nyitják újra a ferencvárosi Dandár Gyógyfürdőt.

Szűts Ildikó, a fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója korábban arról beszélt, hogy a fürdőben a belső medence előtti teret nem szigetelték le tisztességesen, ezért a plafonról folyik le a víz a gépészetre.

Idén veszünk egy nagy levegőt, és a nyáron, amikor kisebb a fürdő látogatottsága, be fogjuk zárni a Dandár fürdőt körülbelül hat hétre, és bízunk benne, hogy ezt az évek óta fennálló problémát rendbe tudjuk tenni

– mondta Szűts Ildikó.

A Dandár fürdőt be is zárták júniusban, az újranyitást pedig eredetileg szeptemberre ígérték. Azonban most úgy tűnik, hogy a június közepén elindult felújítás elhúzódik. A munkálatok közben súlyos statikai problémákat találtak, amelyek feltárása jelenleg is zajlik.

A fürdő felújítása ezért hosszabb időt vesz igénybe, újranyitása ebben az évben nem várható – írja a Termalonline. A szaklap azt is megjegyzi, hogy a Dandár bezárása azért is nagy érvágás a vendégeknek, mert hagyományosan ez volt a legolcsóbb gyógyvizes fürdő a fővárosban.

Ez az ország top 10 fürdővállalata, elképesztő a bevételük

Hazánk tíz legjobban kereső fürdővállalata tavaly összesen 63 milliárdra növelte összbevételét a 2022-es 51,1 milliárdról.

A részletekről ITT írtunk bővebben.