Kósa Lajos utolsó pillanatban becsempészett módosító javaslata szerint kártalanítás illeti meg az önkormányzatot, ha az elmúlt öt évben "ellenérték fejében" szerzett részesedést a kórházi gazdasági társaságban, ennek összegét kaphatják meg a magyar államtól. A legtöbb önkormányzat azonban alapítója volt a gazdasági társaságnak, és befektetésük sok esetben 5 évnél régebbi.
Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság közölte, Debrecen az Önkormányzati Egészségügyi Holding 22 százalékos részvénypakettjét vásárolta meg 880 millió forint értékben két részletben 2009-ben és 2010-ben, erre az összegre jogosult most a város a jogszabály szerint, értesült a Világgazdaság.
Vélhetően nem lesz ilyen szerencsés Veresegyház, ahol több mint másfél milliárd forintot várna a független polgármester ilyen címen. Itt ugyanis a nyereségesen működő, modern Misszió egészségügyi központ került át az államhoz, ami annak idején az irányított betegellátás egyik jól működő modelljeként is szolgált. A város jegyzője szerint minden lehetséges fórumon kifogást emeltek, a kártalanítás rájuk nem vonatkozik.
Kevésbé elszántan harcolt Budapest az intézményekért: bár korábban Tarlós István azt nyilatkozta, csak úgy adják át a kórházakat, ha a fővárost nem éri vagyonvesztést (az ellenzék 150 milliárdról beszélt), Réthelyi Miklós és Szócska Miklós egyértelműen közölte: nincs kártalanítás. Ez alól a szabály alól most Debrecen lett a kivétel, mert nem alapító volt, hanem "szerezte" a részesedést.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek