Ennek megfelelően téves minden olyan állítás, amely konkrét összeget fogalmaz meg a devizahitelesek mentőcsomagjával kapcsolatban - közölte az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke, miután nyilatkozatot adott a Reuters hírügynökségnek a devizahitelek ügyében. Mint mondta, ebben az interjúban is kizárólag a sajtóban megjelent becslésekről volt szó.
Gulyás Gergely a Reutersnek arról beszélt, a Kúria hétfői jogegységi döntése világossá tette, hogy a bankoknak kompenzálniuk kell ügyfeleiket a törvénytelen kamatemelésekért és az árfolyamrésért. Különböző becslések alapján mindez összesen körülbelül 400 milliárd forintba kerül a bankoknak. Gulyás Gergely a Reutersnek adott nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy a kormány még nem készítette el saját becslését.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?
