Egyre nagyobb szerepet játszik az életünkben a digitalizáció, a magyar pénzügyi szektor még nagyobb felfutás látható. Jelentős átalakuláson ment keresztül a terület az elmúlt néhány évben, a koronavírus-járvány óta különösen nagy szerepet kapott a technológiai fejlődés. A terület kulcsszava lett a felhőalapú rendszer és a big data mellett a mesterséges intelligencia (AI).
„A mesterséges intelligencia munkája részben érzékelhető, részben pedig a háttérben marad és láthatatlan” – mondta Kórász Tamás a KPMG üzleti és technológiai tanácsadásért felelős partnere a tanácsadó cég sajtóeseményén.
Példaként említette, hogy
a fociban a labdabirtoklási arányt is egy AI számolja,
sőt egy komoly fociedző is mesterséges intelligenciával támogatottan figyeli a témadási és védekezési felállásokat a mintákkal való összevetésen keresztül.
Arra még senki nem tudja a választ, hogy az AI mennyire fogja felborítani az üzleti életet, az azonan jól látszik, hogy a szakmaválasztás során gyakran felmerülő kérdés lett az is, hogy a mesterséges intellegencia vajon elveszi-e azt a munkát.
A vállalatok is kísérleti szakaszban vannak
– húzta alá Kórász Tamás.
Pénz és az AI
„A pénzügyi területeken évek óta lehetett látni, hogy digitális megoldásokra van szüksége a vállalatoknak” – erről már Rakó Ágnes, a KPMG kockázatkezelési tanácsadásért felelős partnere beszélt. Kiemelte: már nem elegendő a javaslatok terjengő levelekben való leírása, inkább kézelfogható megoldások kellenek.
Robotizációs megoldásokkal automatizálnák a folyamatokat. Rakó Ágnes szerint a vállalatok részéről nem is kérdés ezeknek a fejlesztéseknek a bevezetése, csak az a kérdés, hogy pontosan milyen technológiát válasszanak és hogyan implementálják a saját működésükbe.
A mesterséges intelligencia szerepe a bankolásban is folyamatosan nő. Eddig inkább célmegoldásokra koncentráltak ezek a technológiák, most azonban már az átlag dolgozó szintjén van az AI. Szinte minden területre hatással lesz, a bankok már most is használják hatékonyságnövelésre, csalásmegelőzésre, perszonalizációs tevékenységre és a munka optimalizációjára.
Digitális érettség tekintetében van még hova fejlődni, ugyanis a régiós országokat figyelve eléggé le vagyunk maradva. A bigtechekre is érdemes figyelmet fordítani, ugyanis a méretgazdaságosság elvét kihasználva az Apple, Google, Amazon vagy például a Meta saját fizetési, pénzügyi technológiákat hoztak létre.
A dolgozók élen járnak?
Ignácz Péter, a vállalat adatelemzésért és modellezésért felelős menedzsere elmondta: a munkavállalók előbb indulnak el a mesterséges intelligencia használata felé, mint maguk a vállalatok. Gondoljunk csak arra, hogy egy dolgozó használja a ChatGPT-t bizonyos feladatok elvégzéséhez.
A vállalat csak lekövetni tudja a saját dolgozóit
– tette hozzá.
Nem lesz semmilyen hatása egy vállalati AI-rendszernek, amennyiben felesleges feladatok elvégzésére akarják használni a modelleket. A KPMG tanulmánya szerint 80 százalékos hatékonyságjavulást is el lehet elérni bizonyos esetekben. 40-50 százalékkal hatékonyabbá tudják tenni a közép- és felsővezetők munkáját például a következő feladatokban való segítséggel:
- önéletrajzok válogatása,
- kereskedelmi ajánlatok összehasonlítása,
- és tanulmányok összefoglalása a betáplált adatok alapján.
Érdemes azonban résen lenni, ugyanis hamar visszaeshet a produktivitás.
A nagy nyelvi modelleknek köszönhetően nagy adattömegekből lehet könnyen információkat kinyerni. Akár a tranzakciós folyamatok teljes kezeléséhez is lehet használni a generatív AI-rendszereket az információk összegyűjtésén és összefoglalásán túl akár az e-mail piszkozatának megírására is. Fontos azonban, hogy ezek a folyamatok zárt rendszerben történjenek, hiszen adatvédelmi okok miatt más lehetőség nincs.
A mesterséges intelligencia alapú modelleknél gyakran előfordulnak hallucinációk, ezekre kiemelt figyelmet is kell fordítani, a hibákat könnyen ki lehet szűrni az egyes feladatrészek eredeti forrásrészekből való ellenőrzésével.
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!