A januártól a pálinkákra is bevezetendő népegészségügyi termékadó (neta) miatt a kereskedelmi pálinkafőzdék közül több nem vásárolt nagy mennyiségű nyersanyagot, pedig lett volna miből - tudta meg a Világgazdaság Mihályi Lászlótól, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnökétől
Az új szabályok szerint az egy liter 50 térfogat-százalékos pálinka után fizetendő neta 1100 forint lesz. Ez - az áfával is számolva - 700 forinttal emeli meg egy félliteres, 50 százalékos pálinka nagykereskedelmi árát. A kiskereskedelemben ennél is nagyobb mértékű lesz az áremelkedés.
Kapcsolódó
A nagykereskedők a szokásosnál lényegesen több pálinkát vásárolnak, hiszen ezt még a kedvezőbb adókörnyezetben tehetik meg. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy januártól a kiskereskedők még az alacsonyabb neta által meghatározott árakon kínálják majd a pálinkát.
A kereskedelmi főzdékben előállított évi 1,05 millió hektoliterfok (vagyis 2,1 millió liter 50 százalékos alkoholtartalmú pálinkának megfelelő mennyiség) nem csak a most előrehozott vásárlások mértékében csökken. A PNT várakozásai szerint ilyen mértékű adóteher mellett hosszabb távon feleződhet az előállítás.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Bődületes felmondási pénzt fizet a Mercedes: évekre bebiztosíthatja magát, aki aláír

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert
