Korábban az Európai Unió kifogásolta, hogy a kormány nem vetette ki az adót egységesen az összes alkoholtermékre, hanem bizonyos alkoholos italokkal kivételezett. Nem vonta be például az adózók körébe a pálinkát és a gyógynövényes italokat.
A kormány a jövő évi adóváltozásokról szóló javaslat indoklásában leírja, hogy szerintük az Európai Bizottságnak nincs igaza, de ettől függetlenül úgy döntöttek, hogy inkább "lezárják a jogvitát", és kivetik az adót az eddigi kivételekre is - olvasható az Index cikkében.
Kapcsolódó
Az üdítőitalok jelenlegi 7 Ft/l-es adómértékét 15 Ft/l-re növelik, az indoklás szerint ezzel a szörp adómértékéhez igazodva.
Az adó cukrozott kakaópor esetében 85 forint/kilogramm, más előrecsomagolt cukrozott készítmény esetében 160 forint/kilogramm, a sós snack esetében 300 forint/kilogramm, ételízesítő esetében 300 forint/kilogramm, ízesített sör és alkoholos frissítő esetében 25 forint/liter, a gyümölcsíz esetén 600 forint/kilogramm.
A múlt héten beadott költségvetési törvényben is látszott, hogy a netából származó szokásos évi 30 milliárd forintnyi bevételnek csaknem kétszeresével, 57,2 milliárd forinttal számolnak jövőre - írta az Index.
A kormány terve ellen tiltakoznak az élelmiszeres cégek.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni
