Úgy tűnik, éles ellentét feszül a kormányzati kommunikáció és az egészségügyet felügyelő tárca között. Miközben a kormányzati kommunikáció egyik hangsúlyos pontja az alapellátás megerősítése, a területet felügyelő tárca nem tud mit kezdeni a háziorvosokkal. Most is csak egy régi ötletet kaptak elő, a járási rendszerre épülő alapellátás koncepcióját - derül ki a portál cikkéből.
A járási alapú, integrált alapellátás terve már egy éve is felmerült, a járási egészségközpontok feladatait és struktúráját azonban sem akkor, sem azóta nem határozták meg. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a napokban arról beszélt "műszakilag és szervezettségben is növelnék a helyi ellátóképességet".
Kapcsolódó
A járási egészségközpontokban széles kör érheti el az ultrahang- és CT- vizsgálatokat. A tervet a portál cikke szerint leginkább az a kényszer szülte, hogy valamilyen módon kipótolják a járásokon belül a járóbeteg-szakellátásból hiányzó kapacitásokat, és azt is remélték tőle, hogy a betöltetlen praxisok problémájára is megoldást jelent majd.
A MedicalOnline értesülése szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) javaslata nyomán felmerült, hogy a járási tisztifőorvosok irányítanák az alapellátók, a járóbeteg-szakellátók és az egészségfejlesztési irodák együttműködését.
Mindeközben úgy látszik, már remény sincs az öt éve elfogadott alapellátási törvényhez kapcsolódó rendeletek megjelenésére, csak szlogen szintjén létezik a népegészségügyi ellátórendszer kiépítése, az uniós forrásokból létrehozott egészségfejlesztési irodák (EFI) hálózata pedig koordinátor, egységes protokoll és jogállás nélkül létezik.
Az Országos Alapellátási és Módszertani Központ létrehozására a miniszter tett ígéretet, ám a megvalósulással egy éve adós. Ez az intézmény biztosította volna a központi irányítást a járásokra épülő háziorvosi ellátórendszernek, s lehetővé tette volna, hogy mindazokat az alapellátást célzó projekteket egy helyen kezeljék, amelyek egy részét az NNK, másokat pedig a kórházfenntartó, azaz Állami Egészségügyi Ellátó Központ felügyel.
Nincs érdemi változás a háziorvosi működésben: receptírási lehetőségeiket finanszírozási okokból évekkel ezelőtt korlátozták, és a szakorvosi ajánlások beszerzése is nehézkes. A gyógyítást nehezítő akadályok feloldását, a kompetenciákat bővítését és a második szakvizsga használatát is hét éve ígérik. További részletek itt.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló