A chiamagot vagy más néven aztékzsályamagot Mexikóban évszázadok óta fogyasztják, maga a chia szó erőt és erősséget jelent. Nagy arányban tartalmaz rostot (oldható és oldhatatlan), fehérjét, optimális az omega3-6 aránya. A chiamag slágertermék, kizárólag előrecsomagolt formában értékesíthető, azaz lédig termékként nem árusítható - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Ételt csak okosan oldala.
A chiamag a fogyókúrázók kedvelt étele, mivel eltelíti a gyomrot, a beleket, később éhezünk meg utána. Hasonló elven működik az útifűmaghéj is. Éppen ezért fontos felhívni a figyelmet a túlzott fogyasztás veszélyére is, amely puffadást, hasi görcsöket, hasi fájdalmat okozhat. Fogyasszuk mértékkel!
Kapcsolódó
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) véleménye szerint a chiamagnak allergizáló hatása is lehet, ugyanis néhány esetben keresztallergiás reakció lépett fel a szezámmagra, illetve a mustárra érzékenyeknél.
Ez a piciny magocska a tömegének 10-12-szeresét képes magába szívni. Tehát 10 g mag körülbelül 1 deciliter vizet zselésít. Mindig duzzadt állapotban fogyasszuk, ezért előtte minimum 1 órára (de kedvezőbb 4-6 óra) áztassuk be. Hosszabb idő esetén az áztatás hűtőben történjen.
Kerülhet kásába, turmixba, süteményekbe, de kekszekbe is belesüthetjük. Vegánoknak remek tojáspótló. 1 evőkanál darált chiamag 3 evőkanál vízben áztatva bezselésedik, süteményekben ez használható tojás helyett.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet