Az emlékérme kifejezi az Alaptörvény helyét mai jogrendszerünkben és a nemzet egységét is - olvasható a közleményben.
Az emlékérme előlapján, körvonallal határolt középmezőben az Országház plenáris üléstermének, Wachsler Tamás Alkotmányos reform című fotója alapján készült felülnézeti ábrázolása látható. A központi motívumba rejtve szerepel az emlékérmét tervező Pelcz Balázs szobrászművész mesterjegye. Az előlapon található a Magyarország felirat, a 10 000, valamint a 2000 értékjelzés, a forint felirat, a 2021 verési évszám és a BP. verdejel.
A közlemény emlékeztet, hogy az emlékérme hátlapján, körvonallal határolt középmezőben a Szent Korona, valamint Magyarország nemzeti lobogója egy-egy részletének ábrázolása látható, utóbbi színeit heraldikai sráfozás jelöli. A hátlap szélén egy-egy díszítő ponttal elválasztva, köriratban, fent a Magyarország Alaptörvényében található Nemzeti Hitvallásból vett idézet, Szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között; lent Az Alaptörvény tizedik évfordulójára felirat olvasható.
Mindkét emlékérme átmérője 37 milliméter, szélük recézett. A 10 000 forintos névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 24 gramm. A 2000 forintos névértékű színesfém változat 75 százalék réz és 25 százalék nikkel ötvözetből készült, súlya több mint 23 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 5000 - 5000 darab készíthető.
Az ezüst emlékérme, a rendelkezésre álló készlet függvényében, a kibocsátást követő három hónapig; a színesfém változat pedig egy évig névértéken vásárolható meg keddtől az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában - áll az MTI szerint a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Szlovákiában rendkívüli helyzet kihirdetését, nálunk elbocsátásokat hozott a száj- és körömfájás vírus

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban
