A szolgáltató szerint tavaly 25 százalékkal kevesebb cég alakult a szektorban, mint 2022-ben. 2021-ben alakult a legtöbb új vállalkozás, összesen 7500.
Ezzel szemben tavaly és tavalyelőtt megugrott a megszűnések száma, ami tavaly az ötezret is meghaladta, ami az elmúlt 6 év legmagasabb értéke.
Az Opten azt is közölte, hogy a legtöbb cég kényszertörlési eljárással szűnt meg. Azonban ez, valamint a kata 2022-es szigorítása átrendezte a térképet, így 2023-ra a felszámolási eljárások, továbbá a végelszámolások lettek meghatározók.
Tavaly év végén 85 ezer egyéni vállalkozót tartott számon az Opten a szektorban, ami kis mértékű növekedés 2022-höz képest.
Aggasztó tendenciának nevezte meg az Opten ugyanakkor, hogy 2023 decemberében már minden hatodik egyéni vállalkozó szüneteltette működését, miközben egy évvel ezelőtt még csak minden nyolcadik tette ezt.
A cégfluktuációs index (CFI), mely az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején működőkhöz képest, 2023-ra 17,57 százalék volt országosan, ami egy százalékkal alacsonyabb a 2022-es értéknél. Az index a legalacsonyabb értéket Zala- Veszprém és Csongrád Csanád vármegyében érte el, míg a legmagasabbat Budapesten, valamint Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Minden második magyar cég megy a levesbe
A 25 évet megélt vállalkozások száma 2018-hoz képest majdnem háromszorosára nőtt, mára megközelítette a 77 ezret az OPTEN cégadatbázis adatai szerint. Öt év alatt mintegy 50 ezerrel nőtt a 25 évesnél régebbi cégek száma.Ha többre kíváncsi, kattintson ide--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!