Az Európai Parlament (EP) az Ukrajna orosz megtámadása elől menekülők számára juttatandó újabb támogatásról döntött azt követően, hogy az előző plenáris ülésen az uniós regionális és menekültügyi források átirányítását határozta el - közölte az EP.
A parlament 549 szavazattal, egy ellenszavazat és nyolc tartózkodás mellett hozzájárult, hogy a REACT-EU alapok (azaz kohéziós célú és az európai területeknek nyújtott helyreállítási támogatás) 10 milliárd eurójából 3,4 milliárdot azonnal felszabadítsanak, és azt a tagállamok menekültekkel kapcsolatos kiadásokra költhessék: infrastruktúrára, lakhatásra, berendezésekre, foglalkoztatásra, oktatásra, társadalmi befogadásra, egészségügyre és gyermekgondozásra. (Az előfinanszírozásra az Európai Bizottság március cégén tett javaslatot.)
Az új szabályok alapján minden uniós tagállam a szokásos 11 százalék helyett 15 százalékos előfinanszírozáshoz jut a REACT-EU forrásaiból. Az Ukrajnával szomszédos tagállamok (Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) és a lakosságuk egy százalékánál több ukrán menekültet befogadó tagállamok (Ausztria, Bulgária, Csehország és Észtország) a források 45 százalékát kapják meg azonnal, számlák benyújtása nélkül.
A rendelet az Európai Tanács jóváhagyása után megjelenik az EU Hivatalos Lapjában, és az azt követő napon lép hatályba.
Magyarországon eddig csak 12 ezren kértek menedékes státuszt
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy szerda reggel 6 óráig 12 296 „menedékeskénti” elismerés iránti kérelmet regisztráltak. Kedden mintegy 600 új kérelmet rögzítettek. A menekültek a kérelem benyújtását és az adatfelvételt követően humanitárius tartózkodási engedélyt kapnak, amelynek érvényességi ideje 60 nap.
Azoknak, akiket a főigazgatóság menedékesként elismert, személyazonosságukat és magyarországi tartózkodásukat igazoló okmányt állítanak ki, amelynek érvényességi ideje az ideiglenes védelem időtartamához igazodik, de legfeljebb egy év. Az érvényességi időt a menekültügyi hatóság - az ideiglenes védelem további időtartamára, alkalmanként legfeljebb fél évvel - hivatalból hosszabbítja meg. Magyarország ebben az Európai Unió vonatkozó jogszabályaihoz igazodik.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!