A kormánykampány ugyan egy hete lezárult, de a civil szervezet indította személyiségi jogi perben még lehet jelentősége a mostani végzésnek. Jövő szerdán lesz az első tárgyalás - olvasható a Magyar Helsinki Bizottság közleményében.
A jogvédő szervezet október 1-jén fordult bírósághoz a "Nemzeti Konzultációban" található félrevezető, a valós tényeket hamis színben feltüntető állítások miatt. Azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda által minden háztartáshoz eljuttatni kívánt "nemzeti konzultációs kérdőívében" szereplő állítások megsértették az egyesület jó hírnévhez fűződő jogait. A civil jogvédők azt is kérték, hogy a kormányszerv közleményben fejezze ki sajnálkozását, és fizessen kétmillió forint sérelmi díjat.
Kapcsolódó
Az egyesület ideiglenes intézkedést is kért a Fővárosi Törvényszéktől. A bíróságnak ugyanis már az ítélethozatal előtt lehetősége van arra, hogy az olyan tevékenység felfüggesztésére kötelezze az alperest, amelynél felmerül, hogy a per alatt akár visszafordíthatatlan jogsérelmet okozhat a felperesnek. A Helsinki Bizottság így azt kívánta elérni, hogy az ítéletig a kormány függessze fel kérdőívek postai és internetes terjesztését. Ezt azonban az első fokú bíróság elutasította - áll a közleményben.
A ítélőtábla közbelépett
Az ideiglenes intézkedés ügyében a Helsinki Bizottság a Fővárosi Ítélőtáblához fordult, amelynek a pénteken kézbesített, november 29-ei keltezésű jogerős végzése kimondja, hogy az elsőfokú bíróság végzésének érdemével és indoklásával nem ért egyet. Ezért részben megváltoztatta a korábbi döntést, és jogerősen arra kötelezte a Kabinetirodát, hogy az elsőfokú bíróság érdemi határozatának meghozataláig függessze fel a "nemzeti konzultációs kérdőív" 5. pontjában szereplő, a Helsinki Bizottságra vonatkozó állítás internetes és postai terjesztését.
Közben a "Nemzeti Konzultáció" véget ért, a "kérdőíveket" a miniszterelnök kísérő levélével együtt már kipostázták, és a kormány internetes oldala is eltűnt. Ezzel együtt az elvi jelentőségen túl gyakorlati jelentősége is lehet a jogerős végzésnek a Helsinki Bizottság és a kormány között folyó jogvitában.
A konzultáció lezárult, de a per folytatódik
A Kabinetirodával szemben indított személyiségi pernek jövő szerdán lesz az első tárgyalása. A bíróságnak azt kell majd eldönteni, hogy a "nemzeti konzultáció" 5. pontjában szereplő és 8 millió lakosnak kipostázott rész sérti-e a Helsinki Bizottság jó hírnevét. A szöveg így szó: "Soros György azt is el akarja érni, hogy a menekültek enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért. Soros György jelentős összegekkel támogat olyan szervezeteket, amelyek segítik a bevándorlást, és védik a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat. Ilyen például a Helsinki Bizottság, mely a határzár tiltott átlépése kapcsán azzal érvelt, hogy »aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása«."
Az igazság máshol van
Csakhogy a Helsinki Bizottság soha nem szorgalmazta a "migránsok" vagy "bevándorlók" bűntetteinek enyhébb megítélését - hangsúlyozza a szervezet közleményében. Mindig is kiállt a jogegyenlőség mellett. A "kérdőívben" szereplő megcsonkított idézet az ún. határzáras bűncselekmények 2015 szeptemberében történt bevezetése előtt született szakmai anyagból való, amely elsősorban a genfi menekültügyi egyezményre támaszkodva bírálta a tervezett rendelkezéseket - írták közleményükben.
A nyitókép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Patthelyzet a Csúcshegyen, leválna a fővárosról Óbuda széle

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre
