Napokon belül elkezdődnek az érdemi tárgyalások az állami közszolgáltató vállalatoknál a fizetések idei rendezéséről. Az infláció miatt már régóta napirenden szerepel az állami vállalatoknál érvényben lévő bérmegállapodás felülvizsgálata.
- A MÁV;
- a Volánbusz;
- a Magyar Posta;
- és az állami közműszektor munkavállalóinak a bére
átlagosan 15-16 százalékkal emelkedhet 2023-tól az érvényben lévő bérmegállapodás alapján tervezett 5 százalék helyett – tudta meg a Napi.hu
Már a januári fizetés is magasabb lehet a vártnál
Információink szerint a szakszervezetek, a kormány és a vállalatvezetők a gyors egyezségre törekednek, így szinte borítékolható, hogy már a januári fizetések is tartalmazzák a vártnál lényegesen nagyobb béremelést.
A tárgyalások az állami vállalatok országos érdekegyeztető fórumának keretében, a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán (KVKF) kezdődnek.
A szakszervezeti konföderációk és az állami cégek vezetői mellett a kormány képviseletében Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium miniszter-helyettese tárgyal a 2021-ben aláírt, három évre szóló bérmegállapodás korrekciójáról.
A KVKF keretében zajló egyeztetés után folytatódik az alkudozás az állami vállalatok vezetőit tömörítő Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz) és a munkavállalói érdekképviseletek között.
Az új feltételekkel életbe lépő béralku aláírását követően ugyanakkor már helyben kell folytatniuk az egyes cégeknél a konkrét, munkakörökre szabott bérintézkedésekről szóló tárgyalásokat a szakszervezeteknek. A folyamat még ebben a hónapban lezárulhat.
Minimálbér és infláció: sürgető a bérkorrekció
Az állami cégeknél régóta téma a 2021-ben megkötött, 2021-re, 2022-re és 2023-ra összesen 15 százalékos alapbérfejlesztést tartalmazó bérmegállapodás újratárgyalása.
Ennek oka, hogy idén mindössze 5 százalékkal nőtt volna az eredeti alku szerint a nélkülözhetetlen állami közfeladatokat ellátó dolgozók keresete.
A történelmi rekordokat döntő infláció miatt
2022-ben az árak emelkedése gyakorlatilag reálértéken három év bruttó béremelését nullázta le, így a napirendre tűzött korrekció nélkül jelentősen visszaesne a dolgozók bérének vásárlóereje.
A MÁV-nál és a Volánnál a minimálbér és a garantált bérminimum összegéért dolgozók száma nem jelentős, ugyanakkor a postánál a munkavállalók nagy része a bérminimum emelése miatt 14 százalékkal magasabb alapbért kap januártól. Ez ugyanakkor bérfeszültséget okoz.
Már az aláíráskor látni lehetett, hogy baj lesz
A 2021 nyarán kötött bérmegállapodást több érdekképviselet sem támogatta, félelmük pedig beigazolódott:
a bizonytalan gazdasági környezetben született több évre szóló egyezség végül nem tudta beváltani a célját.
A várhatóan 15 és 17 százalék közötti béremeléssel kapcsolatban konkrét ígéretek még nem hangzottak el, de a minimálbérek emelése, az idei évre várt átlagbér-növekedés és a fővárosi cégeknél kötött alkuk alapján az érdekképviseletek ekkora mértéket tartanak reálisnak.
A bérek leszakadása megbénítaná a közszolgáltatásokat
Fontos, hogy az állami közszolgáltatásokban dolgozók bére ne szakadjon le az önkormányzati társaságoknál, vagy a versenyszférában dolgozók keresetétől,
mivel ebben az esetben súlyos munkaerő-elvándorlás kezdődhet, amely veszélybe sodorná a közúti és vasúti közlekedés, a posta vagy a közműszolgáltatások megfelelő működését. Ezek fenntartása pedig az államnak kiemelt feladata.
Nem volt vita arról, hogy tárgyalni kell
Az állami vállalatok nyitottak a bérkorrekcióra, ugyanakkor a saját költségvetésükből ezeket az emeléseket nem tudják kigazdálkodni, a kormánynak mindenképpen forrásokat kell biztosítania a költségvetésből a nagyobb bértömegre és a minimálbér-emelések miatt kialakuló bértorlódások kezelésére.
A fizetések rendezésére egyébként a szakszervezetek szerint mindegyik fél nyitottnak bizonyul 2023-ban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!