Tavaly 297,4 milliárd forint jövedéki adó folyt be a dohánytermékekből, amely 8,1 százalékkal, illetve 26,2 milliárd forinttal alacsonyabb, mint a 2015-ös érték - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatójából.
Az első kilenchavi adatok alapján az itthon dohánytermékekre elköltött 443 milliárd forint az inflációval korrigálva 1,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban, vagyis ésszerű lenne, ha ezzel együtt nőnének az állami bevételek is.
Csakhogy a jövedékiadó-bevételek csak közvetve kötődnek a fogyasztáshoz. Egyrészt adófizetési-kötelezettség ugyanis már akkor keletkezik, amikor a termék a trafikokba kerül. Persze hosszabb távon ezt a fogyasztás határozza meg, azonban befolyásolhatják olyan események, mint amilyen volt például 2015 végén az Országos Dohányboltellátó indulása. Akkor a trafikok "betáraztak" dohánytermékekből, amely többlet pedig hiányozhatott a 2016-os adóból.
Másrészt pedig a fogyasztási szerkezet változott, amelyre szintén a NAV jövedéki statisztikájából lehet következtetni. A tavalyi első 11 hónapban ugyanis a trafikokba 7,7 százalékkal kevesebb cigaretta került, míg a fogyasztási dohánynál 2,6 százalékos a csökkenés. (Ezeken az arányokon a december adatok még változtathatnak.)
Hosszabb távon jól látszik, hogy a cigaretta népszerűsége csökken Magyarországon, míg a finomra vágott dohányé nő. Utóbbi ugyanis lényegesen olcsóbb és jóval kevesebb jövedéki adót is kell utána fizetni.
Tavaly szeptemberéig, vagyis az év nagy részében a cigaretta minimum adója 28 forint volt szálanként (a drágább termékeké ennél magasabb). Mivel egy cigaretta átlagos töltősúlya 0,8-1 gramm és a finomra vágott dohány minden kilójáért 14 ezer forint jövedéki adót kellett fizetni így egy szál töltött cigaretta után 11,2-14 forint lehetett az adó.
Így adná magát, hogy a töltött cigaretták piaci súlyának növekedésével csökken a teljes adóbevétel. Csakhogy jelenleg egy többlépcsős adóemelés közepén járunk és míg a dobozos cigaretta jövedéki adója most 2,9 százalékkal magasabb, mint 2016 ősze előtt, a dohányé 15,7 százalékkal emelkedett. A különbség azonban még így is tetemes. Ezer szál cigaretta után 28 800 forintot, egy kilogramm vágott dohány után - amelyből legalább meg lehet tölteni ezer cigarettát - 16 200 forintot kell fizetni jelenleg.
A dohányra fordított összeg tavaly az első kilenc hónapban 5,7 százalékkal nőtt, ebből azonban 4,3 százalék a drágulásnak köszönhető, így a fogyasztás 1,4 százalékkal nőhetett. Hogy ebből mennyit tettek ki az egyes termékek, azt nem tudni pontosan tudni.
Ha viszont a fogyasztás nőtt és az adóbevétel csökkent, akkor ez azt jelenti, hogy az állam úgy veszít bevételt, hogy még az emberek leszoktatása sem megy túl gyorsan. Ehhez jön a csempészet, valamint a legálisan külföldről behozott dohány, amelynek adója nem is a magyar államkasszát gyarapítja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!