Az elmúlt években végrehajtott fejlesztések lehetővé teszik, hogy a magyar tengerhez utazók közül minél többen a versenyképes és környezetbarát vasúti és buszos utazást válasszák - közölt a MÁV-START a honlapján.
Május 13-tól június 21-ig ismét előszezoni menetrenddel várják az utazókat: a part menti nagyobb települések az alapütemű, átlagosan óránként járó vonatok mellett további járatokkal is elérhetővé válnak.
A szezonon kívüli – úgynevezett téli – menetrendhez képest bővülnek a kerékpárszállítási lehetőségek, több IC-kocsi és motorvonat áll forgalomba, ezáltal a kora tavaszi időszakhoz képest több férőhely áll az utasok rendelkezésére.
- Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között az előszezonban már elindulnak a kétóránként közlekedő Déli->Parti InterRégiók.
- Az egész évben a főváros és Keszthely között kétóránként közlekedő Balaton InterCitykben 1. osztályú kocsi, továbbá az előszezon egy részében, május 25-től étkezőkocsik is fognak közlekedni.
- Ezenkívül – a Balaton IC-vel felváltva óránkénti eljutást biztosító – Budapest és Nagykanizsa közötti Tópart InterCityket is igénybe lehet venni a kényelmes utazáshoz.
- Hétvégi és ünnepnapokon az előszezonban is közlekedik Szob és Fonyód között a népszerű Jégmadár expresszvonat.
- Továbbá péntek és szombat éjszaka a Bagolyvonatokkal a déli parton Keszthely és a Déli pályaudvar között biztosítjuk a biztonságos hazajutást.
Az északi part és a főváros között visszatérnek hétfőtől a Kék Hullám expresszek, a Vízipók sebesvonatok és a hétvégi Katica InterRégiók.
- Budapest és Tapolca közötti a kétóránként járó Kék Hullám expresszvonatokkal érhető el leggyorsabban Balatonalmádi és Balatonfüred, valamint az azon túli települések.
- Budapest és Balatonfüred között ugyancsak naponta kétóránként Vizipók sebesvonatok is közlekednek, ezekkel Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Alsóörs, Csopak és Balatonarács érhető el gyorsabban.
- A Katica InterRégiók a hétvégék szereplői lesznek a főváros és Balatonfüred viszonylatában. A klímás, alacsonypadlós FLIRT motorvonatok Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megállnak, így kiszolgálják a kisebb megállókat is.
A szezonon kívüli – úgynevezett téli – menetrendhez képest bővülnek a kerékpárszállítási lehetőségek, több IC-kocsi és motorvonat áll forgalomba.
- Az előszezontól nemcsak a Helikon InterRégiókkal, hanem a Tanúhegy expresszvonatokkal is el lehet jutni Győrből Keszthelyre.
- Ugyanide Szombathelyről pedig a Lesence expresszvonattal lehet átszállás nélkül utazni. Szombathely és az északi part (Badacsony, Balatonfüred) között napi egy Kék Hullám expresszvonat biztosít közvetlen kapcsolatot.
- Pécset a nyugati parttal és a Balaton fővárosával a Fenyves expresszvonat kapcsolja össze, amely már május elsejétől közlekedik naponta egészen az utószezon végéig, majd pedig november 3-ig hétvégenként és ünnepnapokon.
A kerékpárosok is kihasználhatják a hétfőtől életbe lépő előszezoni menetrend előnyeit, ugyanis akkortól további nagy kapacitású kerékpárszállításra alkalmas kocsit állítanak forgalomba.
Mindkét part állomásai felé, felől közlekedik olyan vonattípus, melyen a kerékpárszállítás nagy befogadóképességű kocsiban lehetséges egyidejűleg akár 30 kerékpár szállításával.
A bicikliszállítás a balatoni vonatokon kerékpárhelyjegy vásárlásával lehetséges, amelyet a kerékpáros országbérlet mellé is kötelező megváltani – ezt lehetőleg minél korábban, elővételben érdemes megtenni - hívja fel a figyelmet a vasúttársaság.
Június 22-től, a főszezoni menetrend élesítésétől kezdődően további vonatokat állítanak forgalomba: ekkortól a keleti országrészt (Miskolc, Debrecen, Békéscsaba, Szeged és Szolnok térségét) is közvetlen járatokkal kapcsolják össze a Balatonnal.
Szólt a MÁV: nem lehet csak úgy kirándulgatni
A nemzeti vasúttársaság figyelmeztetést adott ki, miután hirtelen megnőtt a csoportos utazások igénye. Csoportos utazásnál szükséges az előzetes regisztráció. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!