Több éves pénzeső

A járvány időszakában és az azt megelőző években világszerte arra törekedtek a jegybankok, hogy minél lazább monetáris politikát folytassanak, mert olyan deflációs hatástól féltek, amely az 1929-32-es világgazdasági válságban jelentkezett. Akkor a túltermelésiválság csökkenő árakhoz vezetett, a gyártók visszafogták a termelést, emiatt embereket bocsátottak el, így nőtt a munkanélküliség, még kisebb lett a vásárlóerő, és beindult a deflációs spirál.

A múlt évtizedben és a járvány alatt az igen alacsony infláció mellett ilyennek nyoma sem volt: a munkanélküliség a fejlett gazdaságokban egyenesen csökkent, sőt, sok helyen munkaerőhiány alakult ki. A jegybankok ennek ellenére erőltették a túlzott lazítást, 0 közeli, esetenként negatív alapkamatokat alkalmazták, és ezeket még külön pénzszórással is kiegészítették, mint például az eszközvásárlási programok, melyek során fedezetlen pénz jutott a gazdaágba. Mindez törvényszerűen megágyazott a jelenlegi magas inflációnak.

Árrobbanás

A folyamat nálunk is zajlott, még akkor is, amikor az infláció már visszatért a 3 százalékos jegybanki cél közelébe. Amikor aztán tavaly jött az árrobbanás, az MNB elsők között, gyorsan reagált, de addigra már kiszabadult a szellem a palackból. Az infláció elszállt, amiben jelentős szerepe volt a forint évek óta tartó leértékelődésének is, majd olyan külső tényezők is bekapcsolódtak, mint a járvány után az ellátási láncok akadozása, és már fél évvel a háború kitörése előtt az európai gázárak mesterséges felhúzása a Gazprom által.

A háború hatására aztán végképp összeadódtak a kedvezőtlen tényezők: magas energiaárak (a gázár az utóbbi hetekben szerencsére már háború előtti szintre került), az évek óta gyengülő forint zuhanásba váltása, és az ezekhez kapcsolódó inflációs pszichózis. A jegybanknak reagálnia kellett: az alapkamatot 13 százalékig emelte, ami a kontinensen a legmagasabb szint (csak Ukrajnában magasabb, de ott a háború miatt nem is értelmezhető az adat). Ráadásul a zuhanó forintárfolyam miatt bevezették az egynapos jegybanki betéti kamatot, melynek szintje 18 százalék lett, így ez lett az effektív jegybanki kamatszint.

Adósságteher

A 10 éves állampapír hozama, amely az egyik legfontosabb mutató abból a szempontból, hogy az adott állam mekkora kamatteherrel szembesül államadóssága után, illetve hogy a befektetők milyen hosszabb hozamot érhetnek el, októberben 10 százalék fölött is járt, most 8,70 százalék, ami ugyancsak rekordszint, hisz csak Oroszországban és Törökországban magasabb, még a korábban jóval magasabb román szint is csak 8,17 százalék jelenleg.

Mindez egyrészt a költségvetés számára jelent nagy terhet az államadósság kamatterhének megugrásával, másrészt minden adósnak, akinek változó kamatozású hitele van, és jelenleg nem esik kamatstop alá. Leginkább persze az új hitelfelvételeket gátolja a magas szint, hisz a hitelfelvevők sem szeretnének túl nagy terhet a nyakukba venni, és a bankok is tartanak ennek kockázataitól.

Talán jövőre

Kérdés, hogy meddig marad fenn ez a helyzet. Ahhoz, hogy mind a piaci hozamszintek, mind a jegybanki kamatok csökkenhessenek, két feltételnek kell teljesülnie. Az egyik, hogy a jelenlegi 20 százalék fölötti inflációnak fenntarthatóan csökkenő trendbe kell kerülni, lehetőleg úgy, hogy becsülhetővé váljon, mikor térhet vissza az egyszámjegyű tartományba. A másik feltétel: stabil forintárfolyamra van szükség, sőt, könnyítené a helyzetet, ha a jelenlegi szintről erősödne, és tartósan 400 alá kerülne az euróval szembeni kurzus.

Befektetői oldalról

Rövidtávon nehéz jobb befektetést elképzelni forintban, mint az inflációkövető állampapír, ha viszont valaki optimista, és arra számít, hogy az infláció 1-2 év alatt visszatérhet a jegybanki cél közelébe, és az elérhető hozamok is mondjuk 5 százalékig csökkennek (intézményi befektetők számára még alacsonyabbra), akkor érdemes megfontolni a 10 éves állampapírt, hisz ezzel most 10 évre biztosítani lehet a 8,70 százalékos hozamot.