Mi történt? A forint árfolyama megint közelebb van az ijesztő 400-as szinthez az euróval szemben, mint a sokáig tesztelt, de át nem tört 370-es ellenálláshoz. A 387 fölötti euró önmagában is rosszul mutat, de az a tény, hogy az eurót használó Szlovákia mellett gazdaságilag hozzánk leginkább hasonló szinten lévő Lengyelország valutájához képest különös gyengeség mutatkozik, már többnek tűnik, mint egy kis árfolyam kilengés.
Mint két jóbarát
A Covid-járvánnyal kezdődő válságidőszak alatt a két valuta alapvetően sokáig együtt mozgott, együtt gyengültek. Tavaly tavasszal azonban az irány élesen elvált: a forint sokkal meredekebben zuhant. Az MNB őszi beavatkozása után, amikor sikerült megfordítani a forint eső trendjét, helyreállt a korábbi egyensúly: februárban már újra 80 forint volt egy zloty, mint egy évvel korábban.
Úgy tűnt, hogy az energiaválság múlásával, a gázárak esésével párhuzamosan két deviza együtt erősödik vissza egy olyan szintre, amit a javuló gazdasági helyzet indokol. A forint úgy tűnt, hogy erős irányba áttöri az eurónkénti 370-es szintet, és visszatért legalább abba az árfolyamsávba, ahol a járvány idején tartózkodott (345-370).
Szétváltak
Ez nem történt meg, a szintről negyedszer is visszapattant az árfolyam, miközben azóta mind a jegybank, mind a pénzügyminiszter jelezte, hogy a folyamatos leértékelődés (amely 2018 elején kezdődött), most már inkább káros a gazdaságra nézve, vagyis a továbbiakban a stabil árfolyam a cél. A mostani gyengülés azonban ehhez képest kissé soknak tűnik, de úgy különösen, hogy a zloty folytatta az erősödést, és az euróhoz képest 3 éves csúcsra jutott, a forint pedig közben elérte idei mélypontját a lengyel fizetőeszközhöz képest.
Egyedül maradtunk
A folyamat különösen kedvezőtlennek tűnik annyiban, hogy az EU-ban még önálló valutával rendelkező feltörekvő országok közül most már csak Magyarország fizetőeszköze gyengélkedik. A cseh korona eleve sok éve trendszerűen erősödik az euróhoz képest, a bolgár leva kvázi eurónak tekinthető rögzített árfolyamával, ráadásul már a belépési folyamat zajlik. 2020 eleje óta a román lejhez képest is gyengült a forint, miután a román fizetőeszköz az elmúlt két évben teljesen stabil lett. A zloty volt az egyetlen, amely valamilyen mértékben együtt sírt, együtt nevetett a forinttal, de most ez is drámai véget ért.
A lengyel béreket is felhúzta az árfolyam
A dolog hátterét egyelőre nem látni, csak azt láthatjuk, hogy jobb lett volna, ha a nagy szinten átjut a forint és a túlsó oldalán talál egyensúlyt. Egy ilyen nagy szintnél ezt akár a jegybank is könnyedén elérheti olyan intervencióval, amiről semmit nem kommunikál hatékonysága érdekében. Persze lehet, hogy ekkora erősödés nem volt cél, de ha a zloty menetelt, ez a forintnak sem ártott volna. Az ellenkező irányú árfolyamváltozásnak lett ugyanis egy olyan hatása is, hogy a lengyel nettó átlagbér előreszaladt a magyarhoz képest: jelenleg 20 százalékkal magasabb, ami komoly előny a bérfelzárkózásban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!